Elitliga U16 | Megvan az első rájátszásbeli győzelem

Magabiztos, hatgólos győzelemmel folytatta szereplését U16-os együttesünk az Elitliga felsőházi rájátszásában.

Elitliga U16 | Megvan az első rájátszásbeli győzelem

Magabiztos, hatgólos győzelemmel folytatta szereplését U16-os együttesünk az Elitliga felsőházi rájátszásában. Luca Noveli duplázott.

Két idegenbeli play-off vereség után hazai pályán, a Jászvásári Politehnica ellen tért volna vissza a győzelem útjára U16-os csapatunk. Ennek ellenére az ellenfél előtt adódott az első igazán nagy gólszerzési lehetőség a szombat déli összecsapáson, ám a harmadik percben rossz megoldást választottak a befejezésnél a vendégek. Ezt követően leginkább mezőnyjáték folyt a pályán, ám a 32. percben megtört a jég, és Iosif Krisztián fejesét követően egy vendégjátékosról a jászvásári kapuba pattant a labda (1–0). A 38. percben Antonucci Michele nagy védése is kellett az előny megtartásához. A 41. minutumban Ioó Edvin szabadrúgása vánszorgott át a vendégkapus lábai között és került a kapuba (2–0). A félidőt a látogatók kihagyott lehetősége zárta.

Szintén vendéghelyzet vezett fel a második játékrészt is, hálóőrünk ezúttal is a helyén volt. A vendégek lendületét Bekő Kristóf igyekezett fékezni, aki az 56. percben Noveli beadása nyomán volt eredményes (3–0). A 61. percben az öt egységgel korábban előkészítő Luca Noveli maga is gólt szerzett (4–0). A 69. percben Nyitra Szabolcs góljával nőtt az előny ötre, a végeredményt Luca Noveli állította be a 74. percben, büntetőből (6–0).

A találkozót követően Szász Ferenc vezetőedző értékelt.

"Egy nagyon erős csapat ellen kellett javítanunk a két elveszített, felsőházi mérkőzésünk után. A mérkőzésen nagy intenzitásban és támadólag lépett fel ellenfelünk, alapozva a fizikai fölényükre és amíg nem vettük fel a mérkőzés ritmusát, iramát, addig eléggé kapkodó és ideges játék folyt a pályán. Úgy a 20. perc környékére érkeztünk meg a mérkőzésbe, vettük át a kontrollt, és már a labdakihozataltól egészen a támadójátékunkig kezdett összeállni. Így már nyomást tudtunk tenni az ellenfélre és egyre több hibára kényszerítettük a jászvásári csapatot. Így is születtek az első és második góljaink.

A második félidőre már érezhetően stabilak tudtunk lenni, és a stabil középpályánkkal már teljes mértékben uraltuk a mérkőzést. A gólkülönbség, bár örömmel tölt el, de azért csalóka, mert ellenfelünknek is meg voltak a lehetőségei, de ma nem tudták kihasználni a hibáinkat, de tényleg nem volt ez a mérkőzés ennyire könnyű. A fordulópontokból mi jöttünk ki győztesen, de nem szabad elfelejteni, hogy ez csupán egy lépcső volt és van még jó pár, amin át kell haladnunk. Azt kell mondjam, a két vesztes mérkőzésen sem játszottunk rosszabbul, de ma eredményesebbek tudtunk lenni. Jövő héten egy nagyon motivált, erős csapatot akarok a brassói pályán látni".

Elitliga U16, play-off, 1. csoport, 3. forduló
FK Csíkszereda – Jászvásári Politehnica 6–0 (2–0)

Csíkszereda, Sportpark
Vezette: Comăniciu Adrian (Nagyszeben, asszisztensek: Timiș Roxana (Nagyszeben), Lazar Mario Ovidiu (Medgyes)
Gólszerzők: Popa Ionuț (öngól, 32.), Ioó Edvin (41.), Bekő Kristóf (50.), Luca Noveli (61. és 75., a másodikat büntetőből), Nyitra Szabolcs (69.)
Sárga lap: Harinătă Rareș (74.)
FK Csíkszereda: Antonucci Michele – Iosif Krisztián (Kovács Dávid, 66.), Papp György, Kertész Márk, Kozma Krisztián, Erdei Ramon, Nyitra Szabolcs (Kárándi Roland, 71.), Petran Norbert, Szép Dávid (Luca Noveli, 46.), Bekő Kristóf (Mózes Ádám, 71.), Ioó Edvin (Antal Hunor, 66.) Vezetőedző: Szász Ferenc
Jászvásár: Patraș Mihail – Popa Ionuț (C. Ștefan, 71.), Bechea Denis, Pandele Eric (M. Mario, 80.), Bejemariu Denis (A. Albert, 46.), Grigorescu Matei, Harinătă Rareș, Dumitru Tudor (T. Fabian, 71.), Grecu Ciprian, Ilie Vlad, Ilieș Sebastian Vezetőedző: Dragoi Mihai

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza