Elitliga U17 | Most nem sikerült meglepni a Kolozsvárt

Elitliga U17 | Most nem sikerült meglepni a Kolozsvárt

A Kolozsvári Universitatea vendégeként lépett pályára U17-es Elitligás csapatunk. A találkozón egygólos hazai siker született.

A második helyet szerezte meg U17-es csapatunk az Elitliga alapszakaszában. A felsőházi rájátszást az ötödik helyen záró, ám tőlünk csupán két egységgel kevesebbet szerző Kolozsvári Universitatea vendégeként kezdtük.

A találkozó történéseit Benkó Tihamér vezetőedző elevenítette fel.

„Jobban kezdte a mérkőzést a hazai csapat, nagy nyomást helyeztek ránk, megszerezték a vezetést is. A félidő második részében mi domináltuk a játékot, de a mélyen és szűken tömörülő ellenfél ellen nehezen találtuk meg a lehetőségeket.

Ezen a második félidőre sikerült javítanunk, és két szép góllal megfordítani az eredményt. Az ellenfél rövid időn belül egyenlített egy büntetőből szerzett góllal. Mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, de az eredmény nem változott az utolsó percig, amikor egy védelmi hiba után az ellenfél megszerezte a győztes gólt.

Természetesen ez nagyon frusztráló, hiszen a játékunk és a helyzeteink alapján legalább az egyik pontot megérdemeltük volna. A hibákat igyekszünk kijavítani, jövő héten újabb két meccs vár ránk, hét közben a kupában, hétvégén a bajnokságban lépünk pályára” – összegzett a szakember.

Elitliga U17, nyugati csoport, felsőházi rájátszás 1. forduló
Kolozsvári Universitatea – FK Csíkszereda 3–2 (1–0)

Szászfenes
Vezette: Necrici Razvan (Oláhkékes), asszisztensek: Muresan Cristian Gheorghe (Kapnikbánya), Pante Gabriel (Oláhkékes)
Gólszerzők: Iulian Curcă, Remus Bratu (82., büntetőből), Emanuel Baciu (90+1.), ill. Jakab Krisztián (65. és 73.)
Kolozsvári U: Chirila Iustin – Remus Bratu, Falcușan Darius, Pop Nicolas, Techereș Alin, Mureșan Tiago, Iulian Curcă, Grosu Bogdan, Nagy Luca, Dumitrache Cristian, Suciu Darius Vezetőedző: Albu Alin
FK Csíkszereda: Simon Máté – Colceriu Flavius, Szőke Lénárd, Ureche Alexandru, Kárándi Botond, Leczki Norbert, Bödő Efraim Zoltán (Marosi Krisztián, 85.), Balogh Szilárd, Ilie Mihai (Iordache Luca, 55.), Zelenák Dávid (Jakab Krisztián, 55.), László Norbert (Ilie luca, 75.) Vezetőedző: Benkó Tihamér

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza