Elitliga U17 | Zsinórban a harmadik vereség

Elitliga U17 | Zsinórban a harmadik vereség

Egymást követően három bajnoki mérkőzését veszítette el U17-es Elitligás csapatunk, miután a vasárnap kora délután lejátszott hazai mérkőzésen egy góllal jobbnak bizonyult a vendég Kolozsvári Universitatea.

A mérkőzést Benkó Tihamér vezetőedző foglalta össze és értékelte.

Jól kezdtük a mérkőzést, az első félidőben jó játékot nyújtottunk, helyzeteket dolgoztunk ki, de nem sikerült gólt szereznünk. A második félidőre kiegyenlítődött valamelyest a játék. Nem járattuk kellő sebességgel a labdát, rossz döntéseket hoztunk, elkezdtünk egyénieskedni, az addig jól működő csapatjáték szétesett. Egy érthetetlen piros lappal sikerült még nehezebb helyzetbe hozni magunkat, ami után az ellenfél nagy nyomás alá helyezett bennünket, és az utolsó előtti percben megszerezték a győztes gólt" – fogalmazott a szakvezető.

"Nehéz helyzetbe sodortuk magunkat a bajnokságban, négy fordulóval a vége előtt szinte ugyanolyan esélyekkel indul 7-8 csapat a felsőházba való jutást érő még elérhető öt helyért. Mindenkinek le kell vonnia a tanulságot, és vállalnia a felelősséget az elmúlt hetek negatív eredményeiért, legelsőként nyilvánvalóan nekem, hiszen az én feladatom a csapat felkészítése. Ez a korosztály a felnőtt focihoz közeledik, az eredményesség előtérbe kerül, amit pedig az elmúlt pár hétben nyújtottunk azt mutatja hogy nem jól dolgozunk” – értékelt (ön)kritikusan Benkó Tihamér.

Elitliga U17, nyugati csoport, alapszakasz 5. forduló
FK Csíkszereda – Kolozsvári Universitatea 0–1 (0–0)

Csíkszereda, Sportpark
Vezette: Diaconu Marius (Románvásár), asszisztensek: Andrei Ionut Razvan (Karácsonkő), Morariu Teofil (Németvásár)
Gólszerző: Dumitrache (90.)
Kiállítva: Török-Láday Hunor (66.)
FK Csíkszereda: Simon Máté – Colceriu Flavius (Ilie Luca, 75.), Szőke Lénárd, Ureche Alexandru, Kárándi Botond, Leczki Norbert, Balogh Szilárd (Török-Láday Hunor, 57.), Iordache Luca, Zelenák Dávid (Ilie Mihai, 86.), Lázár Magor (Jakab Krisztián, 57.), László Norbert (Bödő Efraim Zoltán, 75.) Vezetőedző: Benkó Tihamér
Kolozsvári Universitatea: Chirilă Iustin – Bratu Remus, Mocanu Andrei, Pop Nicholas, Estan Luca, Dumitrache Cristian, Pojar Tudor (Mureșan Tiago, 83.), Grosu Bogdan (Curcă Iulian, 69.), Nagy Luca, Suciu Darius (Pando Roberto, 69.), Stanciu Ionuț (Falcusan Darius, 46.) Vezetőedző: Sălăgean Călin

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza