Eltüntettük az osztálykülönbséget, de kikaptunk



Székelyudvarhelyen játszott újabb felkészülési mérkőzést az FK Csíkszereda NB3-as csapata, de az ellenfél ezúttal a másodosztály 10. helyén álló Afumati együttese volt.

Lengyel Roland vezetőedző a következő felállásban kezdett: Nagy Barna, Tepes Andrei, Csonka Bonifác, Székely Ervin, Vizi Tamás, Csűrös Attila, Catalin Savin, Sufian Jebari, Lukács Zsombor, Csiszér Balázs, Bajkó Barna. Az első félidőben kiegyensúlyozott játékot láthattunk, de a gólokra várni kellett a második félidőig. Az FK Csíkszereda a szünet után rendezte sorait és játéklehetőséget kapott Horváth Adrián, Majzik Adrián, Lőrincz József, Ilyés Róbert, Tankó Előd, Szabó Géza valamint Nagy Norbert is. A folytatásban hiába játszott jobban az FK, egy gyors ellentámadásból az Afumati megszerezte a vezetést, erre még tudtunk válaszolni és öngóllal egyenlítettünk, de a végére kicsit megnyílt a védelmünk és ezt az ellenfél könyörtelenül kihasználta, így 2-1 lett a vége. Összességében azt mondhatjuk, hogy kiegyenlített játékot hozott a mérkőzés, csapatunk eltüntette az osztálykülönbséget, de a kapu előtt határozottabb ellenfél végül egy góllal jobbnak bizonyult. Szép volt fiúk!

Lengyel Roland vezetőedző mérkőzés utáni nyilatkozata:

"Az első félidő nagy részében a mi akaratunk érvényesült, több szép támadást vezettünk, amiből sajnos gólt nem tudtunk elérni. Ellenfelünk csak távoli lövéssel próbálkozott, ami nem jelentett különösebb veszélyt a kapunkra. A második játékrészt is jól kezdte a csapat, sorra dolgoztuk ki a jobbnál jobb lehetőségeket, de még is egy ellenakcióból az Afumati szerzett vezetést. Gyorsan válaszoltunk, egy szép játék után egalizáltuk az eredményt. Majd egy ritkán látható nagy góllal újra előnyhöz jutott ellenfelünk. Nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítés reményében, talán túl nagyokat is. Fejetlenül kezdtünk el támadni, többször kinyílt a védekezésünk, az elvesztett lábdákból gyors kontrákat vezettek, amiből kaphattunk volna gólt. Összességében  nagyon hasznos mérkőzés volt,  jó tempót diktált mind a két csapat, jól szolgálta a felkészülésünket."

Felnőtt csapatunk szombaton ismét Székelyudvarhelyen lép pályára egy hármas tornán, amelyen a házigazda SZFC mellett, Marosoroszfalu ellen játszunk. Ime a program:

11.00: Székelyudvarhely-Marosoroszfalu

12.00: Székelyudvarhely-FK Csíkszereda

13.00: FK Csíkszereda-Marosoroszfalu



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza