Liga 2│Elúszott a play-off

Liga 2│Elúszott a play-off

A korlátozások feloldása után ismét szurkolástól volt hangos a csíkszeredai lelátó, huszonnégy hónap után szép számú közönség előtt játszottunk.

Erősen kezdtünk, előbb Schieb futott szembe Popescuval, majd fél perc múlva Kovács távoli lövése centiméterekkel kerülte el a kaput. Az 5. percben a labda bekerült a brassói hálóba, de Jelena gólját a partjelző les miatt érvénytelenítette. Hat percre rá Apró indította remekül Jelenát és annak ellenére, hogy jól startolt, nem tudta átverni Popescut, aki ismét jó ütemben jött ki a kapujából. A 16. percben egy gyors indítást követően Gál-Andrezly szemfüles volt és miután labdát szerzett, Kovácsot indította a bal szélen, de középpályásunk mellé rúgta. A folytatásban is több helyzetet kihagytunk, előbb Jelena szólózott végig a pályán, de Popescu ezúttal is útját állta, majd Kovács lövése is a brassói kapusban akadt el, aztán szabadrúgásból is próbálkoztunk, de Apró lövése is fölé ment.

A 40. percben megtört a jég, Marrone egy csel után gyönyörű gólt biggyeszt a brassói kapuba: 1-0. Örömünk nem sokat tart, a brassóiak Angelov révén betörnek a tizenhatosba és a bolgár játékos a fiatal Lambrinoc elé gurítja, aki becsúszva egyenlít: 1-1.

Szünet után is izgalmas játékot láttunk, előbb Jelena cselezett ki két brassóit, lövése azonban fölé szállt, majd Schieb fejese a kapufán csattant. A túloldalon Lambrinoc óriási ziccerét Gyenge bravúrral hárította. A folytatásban a mi játékunk pontatlanná és idegessé vált, az ellenfél pedig remekül lassította a támadásainkat. A végjátékban Valentin Suciu próbált frissíteni, de a cserék sem hozták azt a pluszt, ami hiányzott az újabb gólhoz. Brassó közben jól tördelte a játékunkat és helyenként veszélyes támadásokat is vezetett Gyenge kapuja felé. A játékvezető a sok megszakítás miatt 6 percet hosszabbított, amiből a végén még tán több is lett, de újabb gól nem esett. Ezzel az eredménnyel sajnos nem jutottunk be a felsőházi rájátszásba, miután Slobozia nyerni tudott a Ripensia ellen és pontokban beért minket, gólarányának köszönhetően pedig jobban állt, így hajszállal ugyan, de lecsúsztunk a play-offról.

Liga 2., 19. forduló: FK Csíkszereda - FC Brassó 1:1 (1:1)

Gólszerzők: Marrone (40.), illetve Lambrinoc (43.).

Sárga lap: Piper (28.), Tesiya (75.), Negreanu (90.),

FK Csíkszereda: Gyenge - Takács, Gergely, Apró, Marrone - Csürös, Kovács (Metoyan 69.), Jebari (Bara 90.), Gál-Andrezly (Ivanovici 78.) - Jelena, Schieb (Hernando 78.).

FC Brassó: Popescu - Drăgoi, Dumbravă, Gherghe, Maric - Lambrinoc (Iorga 73.), Piper (Popa 82.), Tesiya (Burlacu 82.), Angelov (Andronic 90.) - El Azzouzi, Vasile (Negreanu 73.).

https://youtu.be/oGcWv2P-TPA
https://www.youtube.com/watch?v=1mUZjiKXyvA

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza