Érződött a fáradtság

Érződött a fáradtság

Harmadik felkészülési mérkőzését játszotta az FK Csíkszereda a törökországi edzőtáborban.

A fehér-feketében pályára lépő csíkiak ellenfele ezúttal a szerb élvonal 8. helyén álló újvidéki FK Vojvodina volt. Az összecsapásra Belekben került sor, ahol napsütéses szép idő és 17 fok körüli hőmérséklet volt. A találkozó első perceiben kiegyensúlyozott játékot láthattunk, majd a 20. perc környékén az újvidékiek Gojkov révén megszerezték a vezetést.

A 28. percben növelhette volna előnyét az FK Vojvodina, de Gojkov mintegy tíz méterről ellőtt labdáját a fiatal Gyenge Szilárd védeni tudta. Ugyancsak Gyenge bravúrjainak köszönhető, hogy a következő percekben ajtó-ablak helyzetet hagytak ki a kékmezesek.

51081734_562137454260423_436534978407301120_n

Amint azt megszokhattuk a felkészülési mérkőzések során, Valentin Suciu vezetőedző szünet után több cserét is végrehajtott. A kapuban ezúttal Bordás Dániel volt, akit már az első percekben megdolgoztak az újvidékiek, de kapusunk jól helytállt. A folytatásban az FK megpróbált ugyan egyenlíteni, de a gól nem jött össze, így az eredmény nem változott.

FK Vojvodina - FK Csíkszereda 1:0 (1:0)

Gólszerző: Gojkov (20.)

FK Csíkszereda: Gyenge (Bordás 46.) – Majzik (Aszalos 46.), Berde (Veres 46.), Lalić (Mitra 46.), Papp (Nemes 46.) – Máthis (Casiadi 46.), Jakab (Eder 46.), Simó (Nagy 46.), Pál (Csegőldi 46.) – László (Antal 46.), Bajkó (Magyari 46.).

Az FK Csíkszereda legközelebb február 7-én játszik felkészülési mérkőzést, az ellenfél a szerb másodosztályú TSC Topolya lesz.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza