Események | Ezüstérmes lett U13-as csapatunk Brassóban

Hibátlan mérleggel menetelt a torna döntőjéig U13-as együttesünk a brassói Enjoy Winter Cup előző hétvégi megmérettetésén. Kovács Tamás csapata a döntőben alulmaradt riválisával szemben, ám így is nagyszerű teljesítménnyel zárt.

Események | Ezüstérmes lett U13-as csapatunk Brassóban

Hibátlan mérleggel menetelt a torna döntőjéig U13-as együttesünk a brassói Enjoy Winter Cup előző hétvégi megmérettetésén. Kovács Tamás csapata a döntőben alulmaradt riválisával szemben, ám így is nagyszerű teljesítménnyel zárt.

A torna eseményeit, tanulságait Kovács Tamás vezetőedző elevenítette fel honlapunknak.

"Ez a nagy múltú futballtorna mindig egy jó erőpróba, hogy visszajelzést kapjunk, hol tartanak a játékosaink és a fejlődésünk a velünk egykorú csapatokkal szemben, akik az ország minden szegletéből érkeznek. A felkészülési időszak során sok mindent gyakoroltunk és átbeszéltünk, ami a nagypályás foci alapjaira vonatkozik, ezért kiváncsian vártam ezt a megmérettetést.

A csoportban a Junior Brassó és a munténiai Popești-Leordeni csapata ellen nagyjából az első félidő közepéig volt kiegyenlített a párharc, aztán megnyilvánult a minőségbeli különbség és fölényes győzelmeket arattunk. A második nap a Kinder Konstanca csapatával kezdtünk, aminek a csoportelsőség volt a tétje és mivel nekik jobb volt a gólarányuk, számunkra csak a győzelem volt elfogadható, ha papíron a könnyebb ágra szerettünk volna kerülni. Harcos játék jellemezte a mérkőzést, volt néhány lehetőségünk, de a minimális fölényünk csak a második félidő derekán mutatkozott meg, amikor szögletből egy jól eltalált fejessel bevettük a kapujukat, majd öt perccel később megdupláztuk az előnyünket, mivel egy átlövés utáni kapattanóra jól érkezett a támadónk. Egy potyagól után az ellenfélnek még sikerült visszajönni a meccsbe, de a továbbiakban mi birtokoltuk a labdát és okosan magunknál tartottuk az előnyt a végéig.

A negyeddöntőben a nagy hagyománnyal rendelkező Bukaresti Rapiddal néztünk farkasszemet, ami parázs összecsapást hozott úgy a pályán, mint a lelátón. Nem kezdtük jól a mérkőzést. Az elején gondot okozott, hogy ilyen magasan, de főként gyorsan letámadnak, hisz nem ehhez az intenzitáshoz vagyunk hozzászokva. Lassan hoztuk meg a döntéseket és a passzoknak nem volt meg a kellő erőssége, illetve minősége, de aztán mi is felpörögtünk és megtaláltuk azokat a passzsávokat, amiből építkezni tudunk. Voltak is ígéretes helyzeteink, de a vezető gólt még sem mi szereztük meg, mert egy távoli lövést a kapusunk bravúrral még ki tudott ütni, de a visszapattanóra érkező ék játékosuk bevette a hálónkat. A bekapott gól után továbbra is kiegyenlített volt a játék kevés helyzettel, aztán a félidő vége előtt szabdrúgáshoz jutottunk kb. 35 méterről, amiből a végrehajtó játékosunk bődületes nagy gólt rúgott a léc alá. A győztes gólt az utolsó percekben szereztük meg szintén szabdrúgásból, de ezúttal tudatosan a védelem mögé löbböltük a labdát, a rövid sarokra érkezve pedig egy támadó játékosunk továbbította a labdát a hálóba.

Az elődöntőben a Kinder Brassó várt ránk és mondanom sem kell, hogy a hazai pálya előnye mindig plusz erőt ad, legyen szó bármilyen korcsoportú játékosoknál vagy csapatnál. Ennek ellenére nagyon jól kezdtük a mérkőzést, mert a 3. percben az első lehetőségünket gólra váltottuk. A meccs további részére a kaotikus jelző illik a legjobban, mert ami ezután következett azt nem tehetjük ki az ablakba. Kihagytunk helyzetet üres kapura kapus nélkül, majd egy ellentámadást 3 az 1 ellen védő nélkül, hogy a kihagyott büntetőnkről ne is beszéljek. Aztán a kapunk előtti kavarodás után az ellenfélnek is befújtak egy 11-est, amit szerecsére nekik is sikerült kihagyniuk. Az utolsó percekben tudtuk csak lezárni a mérkőzést, miután egy magpattanó lövésre jól érkeztünk a hosszú sarkon, de a kihagyott helyzetektől eltekintve, a játékunkkal egyáltalán nem voltam megelégedve. Folyamatosan rossz döntéseket hoztuk és magunkhoz képest alulteljesítettünk, így ezen a meccsen csak az eredménynek lehetett örülni.

Egy döntőben értelemszerűen mindkét csapatnak ugyanaz a célja: győzni bármi áron. Rajtuk is látszott, hogy mennyire motiváltak, ezért egy feltüzelt csapattal találtuk szembe magunkat. A mentalitásunkkal nem volt baj, viszont ha nem is sokkal, de a játékosok minőségében szinte minden poszton jobbak voltak. Nekünk javarészt a védekezésre ment el az energiánk, mert folyamatosan vagy a passzsávokat kellett lezárni, hogy ne kapjanak labdát vagy a labdás játékosra kellett két ember figyeljen, mert nem engedhettük, hogy a fizikai képességeiket kihasználják. Ehhez még hozzátartozik, hogy taktikailag is nagyon éretten futballoztak, illetve felkészültek voltak. Mindezeket figyelembe véve teljes mértékben felvettük a versenyt velük és egy nagyon jó meccset játszottunk. Az első két gólt átlövésből kaptuk, amiből még fel tudtunk állni és szépítettünk, de a harmadik góljukra már nem volt energiánk válaszolni, így nem tudtuk izgalmassá tenni az utolsó perceket. A döntőben vereséget szenvedni sosem felemelő érzés, de most alázatosan le kellett nyeljük ezt a keserű pirulát és elfogadni, hogy a 16 csapatból volt egy, amelyik jobb volt nálunk, de az ezüstre is büszkék lehetnek a srácok. Úgy gondolom, hogy az ilyen minőségű csapatok ellen való mérkőzések jelentik a maximális fejlődést a játékosok jövője érdekében, mindkét fél számára.

Szeretném megköszönni azoknak a szülők, illetve hozzátartozók támogatását, akik eljöttek Brassóba buzdítani minket és szabadnapokat vettek ki azért, hogy ezt megtehessék".

Enjoy Sport's Winter Cup – 2024, U13
Az FK eredményei
Első nap

FK Csíkszereda – Brassói Junior 7–0
Gólszerzők: Patrik (16.), Orbán Hunor (27.), Ferencz Kristóf (29.), Sipos Tamás (35.), Szilágyi Örs (37. és 46.), Fogas Dominik (43.)
Popești Leordeni – FK Csíkszereda 0–6
Gólszerzők: Bajkó Miklós (16., 24. és 36.), Sípos Leonárd (38.), Kelemen Ákos (47.), Fogas Dominik (50.)
Második nap
FK Csíkszereda – Konstancai Kinder 2–1
Az FK gólszerzői: Bajkó Miklós (38.), Fogas Dominik (43.)
Bukaresti Rapid – FK Csíkszereda 1–2
Az FK gólszerzői: Sipos Tamás (24.), Bajkó Miklós (46.)
Harmadik nap
Elődöntő
Brassói Kinder – FK Csíkszereda 0–2
Gólszerzők: Orbán Hunor (27.), Szilágyi Örs (45.)
Döntő
Marosvásárhelyi Vulturii FC – FK Csíkszereda 3–1
Az FK gólszerzője: Orbán Hunor (29.)
Összesítésben II. hely / 16 csapat

A második helyezett csapat névsora: Gîrbea Alex, Csató - Kovács Máté, Marucza Kristóf, Sipos Tamás, Egyed Péter, Szabó Ákos, Tóth Zalán, Ferencz Kristóf, Forró Patrik, Kelemen Ákos, Bajkó Miklós, Sípos Leonárd, Keresztes Kevin, Kósa Áron, Fogas Dominik, Orbán Hunor, Szilágyi Örs, Miklós Márk Vezetőedző: Kovács Tamás, másodedző: Barabási Roland Csaba

Farkas Endre

 



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza