Győzelemmel kezdtük a bajnokságot

Győzelemmel kezdtük a bajnokságot

Napsütéses szép időben vette kezdetét a második liga 2020-2021-es idénye Lénárdfalván.

A járványhelyzet miatt a nézők számára a belépés tilos volt, de ennek ellenére a pálya körül a kerítésen kívül több száz helybéli volt kíváncsi a Máramarosiak és az FK Csíkszereda első bajnoki meccsére. A találkozót első alkalommal közvetítettük élőben az Erdélyi Magyar Televízióban is, Ráduly Róbert Kálmán kommentárjával, de a meccset az FK Csíkszereda Youtube csatornáján is élőben lehetett követni.

Jól kezdte a mérkőzést csapatunk, amely az első negyedórában távol tartotta a labdát Ribánszki kapujától. Előbb Botorok, majd Bauza is helyzetbe került, de egyik sem bizonyult hatásosnak. A 16. percben a hazaiak is veszélyeztetnek, de Intzidis az utolsó pillanatban a tizenhatoson belül jókor csúszik be, így a lénárdfalviak lövése nem jut el a kapuig. A 19. percben egy baloldali támadást követően Bauza passzol remekül középre Edernek, aki a lövés pillanatában elcsúszik és nem találja el jól a labdát.

A 27. percben Takács küzd jól és megszerzi a labdát a tizenhatoson belül, majd erős lövése a felső kapufán csattan. A frissiítő ivószünetet követően a 29. percben Bara Levente helyezkedik jól és egy cselt követően remekül találja el a labdát a tizenhatoson kívül, amely a bal alsóban köt ki: 0-1.

Egy perc múlva Suciu Toni növelhetné az előnyt, de a kapusba rúgja a labdát. Nem sokkal később a lénárdfalviak is veszélyeztetnek, de előbb Takács, majd Intzidis is jól helyezkedik és tisztázni tudnak. Szünet előtt Eder még egy távoli lövéssel próbálkozik, de a hazaiak kapusa könnyedén fogja a labdát.

A második félidőt kettős cserével kezdték a hazaiak és ez hatásos volt, hisz a lénárdfalviak játéka egyértelműen feljavult. Az 56. percben Balha tör be baloldalon a tizenhatosba, kapusunk Ribánszki azonban csak szabálytalanul tudja szerelni, így tizenegyeshez jut az ellenfél. A büntetőt Ribánszki szenzációsan hárítja és ezzel ébresztőt fúj a csapatnak. A hidegzuhany jól jött hisz az 58. percben Bauza lövése nagyon jó, a kapus csak nehézkesen tudja szögletre ütni a labdát. Egy perc múlva ismét Bauza kerül helyzetbe, ezúttal a felső lécet találja el.

A 61. percben cserél az FK Csíkszereda: Suciu helyett érkezik a friss szerzemény Mészáros András, illetve Bauza helyett Kálmán Szilárd. Egy szögletet követően Palmes sérül le miután egy ütközés után percekig a földön maradt, végül ápolást követően sem tudja vállalni a játékot, így helyette érkezik János Norbert.

A 83. percben Balha kap a tizenhatoson belül egy remek labdát félpályáról, de Takács szerencsére szerelni tudja. Öt perccel később János indul meg jó iramban a hazaiak kapuja felé és remekül passzol középre Botoroknak, aki megforgatja a vele szemben álló védőt és kisodródva ugyan a jobb oldalon, de kapura tudja rúgni, a lövést azonban Bota magabiztosan fogja.

A hosszabbítás perceiben Valentin Suciu vezetőedző a csapatkapitányt Edert cseréli le és helyette néhány másodperc erejéig Csürös Attila is pályára lép, de az eredmény már nem változik. Győzelemmel kezdtük a bajnokságot, szép volt fiúk!

Lénárdfalvi SK - FK Csíkszereda 0:1 (0:1)

Gólszerző: Bara (29.).

FK Csíkszereda: Ribánszki - Palmes (János 71.), Apró, Takács, Intzidis, Marrone, Eder (Csürös 93.), Bauza (Kálmán 61.), Botorok, Suciu (Mészáros 61.), Bara.

https://www.youtube.com/watch?v=-s2VhFDBY9s&feature=youtu.be


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza