Hatgólos győzelemmel zárta az őszi bajnoki idényt női második ligás csapatunk.

Az 5. fordulóból elhalasztott FK – Vasas Femina 2 meccs a megszokott Csík-Udvarhely rivalitás jegyében zajlott. Albu László együttese 7 perc után már két góllal vezetett és végül magabiztos játékkal nyerte meg a székely rangadót. A vezetőedző ennek ellenére a meccs után úgy érezte, hogy a kezdés akadozott:

“Nehezen indultunk be, de aztán a két gyors góllal megnyugtattak a lányok. A második félidőt teljes egészében mi uraltuk, és rengeteg helyzetet hagytunk ki. Attól féltem, hogy ez lesz a legnehezebb meccsünk, mert halasztott mérkőzés volt és azt hittem a Vasas az első ligás játékosok miatt kérte ezt, de végül nem hozták el őket. A lányok komolyan vették az összecsapást és fontos három pontot szereztünk. Örvendek, hogy vesztett pont nélkül zártuk az őszi szezont és a meccs után gratuláltam a lányoknak is a türelmükért, munkájukért és hozzáállásukért. Most készülünk a Románia Kupa meccsre, aztán pedig a tavaszi bajnokikra.”

– Albu László

Női csapatunk jelenleg kilenc ponttal vezeti a második ligát és az utolsó őszi fordulóban állunk. A lányok legközelebb november 27-én a Románia Kupa második fordulójában lesznek érdekeltek, az ellenfél az első ligás Vasas Femina lesz.

Női Liga 2., Első csoport, 5. forduló: FK Csíkszereda – Vasas Femina 2 FC 6:0 (3:0)

Gólszerzők: Bartalis (6., 50., 85.), Balázs (7.), Nyéki (38.), Antal (90.)

Sárga lap: Albu László (66.), Albu Erika (67.), illetve Hodor Mária (45.)

FK Csíkszereda: Tankó Rita – Szentes Szabina, Berkeczi Emőke, Simon Mónika, Albu Erika (Szász Ildikó 90.), Gheorghiță Réka (Nagy Noémi 80.), Antal Anita, Nyéki Anna, Balázs Eszter (Dimény Hajnalka 73.), Kristó Laura (Péter Alexandra 73.), Bartalis Barbara (Császár Kincső 90.). Vezetőedző: Albu László.

Vasas Femina 2 FC: Dénes Ágota – Szabó Noémi, Orbán Sarolta, László Edina, Szilveszter Beatrix, Hajdó Boglárka, Elekes Dóra, Pásztor Krisztina, Hodor Mária, Balázs Viktória, Gáspár Hajnalka. Vezetőedző: Székely János.

Szép Zoltán