Hősies játékkal, döntős az U17!

Hősies játékkal, döntős az U17!

Bejutott az U17-es Románia kupa döntőjébe az FK Csíkszereda csapata és ezzel a fiatalok sporttörténelmet írtak!

A Dusinszki Zoltán vezetőedző által irányított együttes népes szurkolótábor előtt és jó hangulatban vágott neki a mérkőzésnek, ahol az ellenfél az a Kolozsvári Ardealul volt, amely az elit bajnokságot vezeti és amely az odavágón 3-2-re nyert Kolozsváron.

Nagyon látványos és izgalmas játékkal indult a mérkőzés, amelynek első nagyobb helyzete a vendégcsapathoz fűződik, amikor a labda a kapufa mellett gurult el. Negyedóra elteltével az FK szabadrúgáshoz jut és ebből a már-már szögletnek mondható nehéz szögből Simó Csongor  a kapu hosszú felső sarkába lövi a labdát: 1–0!

DSC_0457

Hamar jön a kolozsvári válasz és szinte a semmiből lőnek gólt: 1-1. Két perc múlva Tamás Nándor kerül ordító helyzetbe, de ívelése mellé megy. A 27. percben újabb szabadrúgás, Simó Csongor ismét megpróbálja, ezúttal azonban a kolozsvári kapus résen van. A következő percekben kétszer is eladjuk a labdát, de szerencsére megússzuk. A 35. percben Tamás Nándor kap jó labdát a pálya közepén, kapura tör és a 16-oson belül elgáncsolják! A büntetőt Bara Levente értékesíti: 2–1.

Meg sem tudja emészteni a gólt az ellenfél, Tamás Nándor ismét támadásba lendül és miután az Ardealul kapusa hibázik, szélről csavarja be a labdát: 3-1!

DSC_0446

Szünetben a kolozsváriak kapust és három mezőnyjátékost is lecserélnek. Kezdetben úgy tűnik, hogy a változtatás plusz energiát ad az ellenfélnek, de Bencze Norbert valahányszor hárítani tud.

A 14. percben egy pontrúgást követően Tamás Nándorhoz kerül a labda, aki nem hibázik és bevágja: 4-1! Két perc múlva az Ardealul kapufát lő, majd egy kezezés miatt büntetőhöz jutnak, amelyet Pál Kristóf értékesít: 4-2!

Az eddig is nagyon izgalmas mérkőzés mostantól még érdekesebbé vált és mindkét oldalról szép támadások következtek. Előbb Kolozsvár veszélyeztet, majd az FK kerül helyzetbe Tamás Nándor révén, aki egyedül a kapussal szemben hibázik. Egy perc múlva sérülés miatt Bara Leventét le kell cserélni, helyette Becze Tamás lép pályára. A 30. percben újabb Tamás Nándi akció, bal szélen kapura tör, ezúttal viszont nem hibázik és beállítja a végeredményt: 5-2! Történelmi siker és hősies játék, szép volt fiúk!

DSC_0474

FK Csíkszereda–Kolozsvári Ardealul 5–2 (3–1) Gólszerzők: Tamás Nándor (3), Simó Csongor és Bara Levente (büntetőből). Gólösszefoglalóért kattintson ide. Dusinszki Zoltán vezetőedző nyilatkozata:

"Mindig az volt a cél, hogy a következő lépésre gondoljunk, eddig az volt, hogy legyen meg a döntő, de most, hogy ez megvan gondolkodunk abban, hogy egy ezt a döntőt egy ilyen játékkal amit ma a srácok leműveltek, azt meg is lehet nyerni! Le a kalappal! Egy ilyen szurkolótáborral és egy ilyen lelkes csapattal, akik ennyire akarták a győzelmet, megértették, hogy ez a mérkőzés az álmaik álma és odatudnak kerülni a csúcsra, mindent megtettek ezért és én gratulálok! Mi itthon bárkit megtudunk verni, hogyha egységesek vagyunk, szervezettek vagyunk és hiszünk magunkban! Ez ma így volt, mindenki 120%-ot teljesített!"

Tamás Nándor, FK Csíkszereda U17:
"Már hetek óta erre a mérkőzésre készültünk és mindenki nagyon odatette magát! Igazából mindenkit kitudnék emelni a csapatból és úgy érzem megérdemeltük a győzelmet, rádolgoztunk! Nyílván sokat számított a hazai pálya is, ezért köszönjük a szurkolóknak, hogy mindig kijárnak a mérkőzésre és most is szurkoltak, szinte megtöltötték a stadiont. Tudjuk, hogy történelmet írtunk, de szeretnénk ezt fokozni és tetőzni azzal, hogy a dőntőben is győzünk!"
FK Csíkszereda U17: Bencze Norbert – Berkeczi Csongor, Kovács Dániel, Márton Kristóf, Simó Csongor, Csala Tibor, Zsombori Zsolt, Bara Levente, Antal Barna, Barta Norbert, Tamás Nándor. Játszott még: Bencze Krisztián, Becze Tamás és Tóásó Roland. A Bukaresti Dinamo–FK Csíkszereda kupadöntő időpontját, később jelöli ki a Román Labdarúgó Szövetség.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza