Közlemény│Két politikai pontosítás

Közlemény│Két politikai pontosítás

Kérdésekre és sokszor vádakra is sokszor kellett elmondanom az évek folyamán: az FK Csíkszereda és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia nem politizál. A román sajtó részéről ilyenkor általában jön a második kérdés, amire a válaszunk mindig így hangzik: nem, azt, hogy magyar az edzésnyelv és magyar a gyerekeink, játékosaink zöme, azt nem tartjuk politikának. Azonban ezelőtt négy évvel is téma volt Romániában akadémiánk, illetve partnerünk, a Puskás Akadémia a magyarországi választások kapcsán, s idén sem úsztuk meg. Az alábbiakban ezért két pontosítással reagálunk több, a hazai közéletben felröppentett állításra.

Kezdjük a romániai sportsajtó önjelölt zászlóshajójával, a Gazeta sporturilor napilappal, mely hasábjain (és népszerű honlapján) a közelmúltban több (!!!) terjedelmes összeállítást közölt a magyarországi választások kapcsán. Az újság hirtelen és heves érdeklődése a külpolitika iránt azért meglepő kissé, mert a találomra kézbe vett március 22-i lapszámuk például az első 18 oldalán csak futballról, futballpletykákról szól és hiába keresnénk, több népszerű sportágnak nemhogy rovata, de még az elnevezése sem szerepel a „sportlapban”. De hagyjuk ezt, jöjjön a pontosítás, szóval: tisztelt román volt sportújságíró kollegák, közöljük, hogy az Önök által annyit támadott Puskás Akadémiát 2007 tavaszán alapította Orbán Viktor, aki ma valóban Magyarország miniszterelnöke, de akkoriban (ha jól tudjuk, 2002-2010 között) ellenzékben volt. Remélem, érzékelik a különbséget... És értjük mi nagyon is jól, hogy miért fontos egy bukaresti sportújságban a magyarországi belpolitikát elemezgetni és a magyar kormányzat elleni, nyugati sajtótermékekben ismételt vádakat átollózva ismételgetni, de ajánlunk a Gazeta sporturilor újságíróinak egy másik, talán hasonlóan izgalmas kérdést, témát: hány román ellenzéki politikus, pártvezető alapított futballakadémiát Romániában?

A másik pontosítás rövidebb: az erdélyi kampánylátogatáson levő Márki-Zay Péter ellenzéki politikus a Magyarországról érkező támogatások kapcsán hozta szóba Csíkszeredát, idézem: „Nem úgy, hogy kórházat kérnek, és helyette stadiont kapnak, mint Csíkszeredában”. Nos, mivel a Székelyföld Labdarúgó Akadémia létrehozásának feltételeit, beleértve ebbe a helyszínt is, különböző magyarországi partnerekkel többedmagammal én személyesen tárgyaltam végig a kezdetektől egészen az alapításig, szívemre tett kézzel jelenthetem ki: kórházról szó sem volt, az állítás abszolút hamis és meghökkentő, ha pedig viccnek szánta a fent említett úr, akkor nagyon rossz vicc. Jól emlékszem, az első komoly tárgyalásunkon Csíkszeredában a magyar fél képviseletében egy akadémiai szakmai igazgató és egy futballedző volt jelen. Ha mi, csíkiak kórházról kezdtünk volna beszélni, partnereink betegnek néztek volna…

Szondy Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza