Kovács T.: "Egy élmény volt"

Kovács T.: "Egy élmény volt"

Az 5. Székely - Magyar utánpótlás torna győztes csapatának edzője szerint egy év szünet után érezhetően hiányzott a nemzetközi megmérettetés. Az alábbiakban az FK Csíkszereda U13-as edzőjének Kovács Tamásnak az értékelőjét olvashatják:

"Az elmúlt hónapokban a Székelyföld Labdarúgó Bajnokság keretén belül heti ciklusban voltak mérkőzéseink, ami az életkori sajátossághoz igazodva természetes, viszont az ilyen hangulatú tornák mindig különlegesek és extra motivációt jelentenek a gyerekek számára. Úgy gondolom, hogy a járványügyi korlátozások után mindenkinek nagyon hiányzott az ilyen fajta megmérettetés és külön öröm, hogy ezt egy olyan nemzetközi tornával sikerült újrakezdeni, amely a Székely-Magyar barátságot hivatott ápolni és mélyíteni. Elsősorban szeretnék gratulálni a csapatomnak, mert a mérkőzések során végig koncentráltak és egységesek voltak, illetve mindig olyan küzdőszellemmel léptek pályára, amit én elvárok tőlük, de nem akarok elmenni szó nélkül az eggyel kisebb korú csapat játékosairól sem, akik szépen helyt álltak a fizikálisan erősebb és a képzésben már előrébb járó ellenfeleikkel szemben. Mindkét csapatban sok tehetséges gyerek van, akikre érdemes lesz figyelni, mert ha ilyen hozzáállással és ilyen ütemben fejlődnek, akkor nagy jövő állhat előttük. A focistáinknak egy élmény volt ez a két nap, akik büszkén viselték a szívük felett ott lapuló címert, de biztos vagyok benne, hogy akik kilátogattak a mérkőzésekre azok is átérezték, hogy milyen értékeket képvisel ez a már hagyományosnak mondható turné. Most egy kisebb szünetre megy a csapat, de a következő szezont friss, újult erővel, valamint határozott célkitűzésekkel fogjuk megkezdeni."

Felső sor: Szakács Tamás, Puskás Raris, Pál Mátyás, Miklós Előd, Szabó Tamás, Anton Dávid, Falusi Koppány, Biró Arthur, László Edvárd
Alsó sor: Sípos Márk, Szép Dávid, Antal Nándor, Brugger Dániel, Timár Ábel, Joó Edvin, Szigyártó Ádám, Kósa-Timár Róbert, Kozma Krisztián.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza