Az FK Csíkszereda csapatának a 2021. augusztus 4-én késő este lezajlott Bukaresti Steaua elleni bajnoki mérkőzésen a romániai áldemokrácia legsötétebb idejét felidéző fogadtatásban volt része. A hadügyminisztérium kötelékébe tartozó, az Európai Unió viszonylatában példátlan módon közpénzből, tehát a magyarajkú adófizetők hozzájárulásából is fenntartott professzionista futballcsapat mintegy 2,5 ezer fős ultragyülekezete nyomdafestéket nem tűrő magyarellenes rigmusokkal, a stadionokban évek óta tiltólistán szereplő pirotechnikai eszközök tömkelegének folyamatos használatával kísérelték meg megfélemlíteni az FK Csíkszereda csapatát és közvetetten a romániai magyar közösség egészét.

Különösen megdöbbentő az a tény, hogy az ultrák a gyalázatos „műsorukat” az állami klub támogatásával és hathatós segítségével vihették zavartalanul színre, hiszen a jogellenes cselekedetek folyamatos elkövetésének megakadályozására a stadionban, illetve a mérkőzésre kivezényelt többszáz fős biztonsági és karhatalmi erő, úgymond a füle botját sem mozdította.

Az FK Csíkszereda sportolói és szurkolói közössége, minden jóérzésű emberhez hasonlóan elítéli a Steaua – FK Csíkszereda mérkőzésen történteket és az ilyen és ehhez hasonló jog- és közösségellenes cselekedetek megelőzése érdekében felkéri a felelős állami szerveket és kiemelten a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kormányzati szerepet vállaló tisztviselőit, hogy a törvény biztosította teljes eszköztár bevetésével a leghatározottabb módon lépjenek fel a közösségünk elleni gyalázás minden formája ellen. Ugyanakkor hassanak oda, hogy a hadügyminisztérium kötelékébe tartozó sportegyesületnél vonják felelősségre az ultrák gyalázatos „műsorát” anyagilag támogató, azt lehetővé tevő és toleráló személyeket, tisztségviselőket.

A Futball Klub Csíkszereda vezetősége