Liga 2 | Az alsóházban telelünk

Liga 2 | Az alsóházban telelünk

Egygólos vereséget szenvedett Liga 2-es csapatunk a Temesvári Politehnica otthonában szombaton. Ezzel eldőlt, hogy a téli szünetet nem töltjük felsőházi rájátszást érő helyen.

A téli szünet előtti záró fordulóban adott volt a feladat Liga 2-es gárdánk számára. A hét közben vezetőedző-váltáson átesett csapatunknak mindenképpen győznie kellett ahhoz, hogy az őszi idény lezártával rájátszást érő helyen vonuljon pihenőre. A csapat felkészülését, a hétfői, Sellenberk elleni mérkőzést követő edzőváltás nyomán, László Csaba irányította.

A kapuban ezúttal Karácsony Márk kapott lehetőséget a szakmai stábtól, míg Soufiane Jebari a lelátóról figyelte társait a temesvári Ştiinţa stadionban. Ragyogó napsütésben, kissé mély talajú pályán, a hazai híveknek hála remek hangulatban kezdődött a találkozó. A kezdeti tapogatózó játék után az FK előtt adódott az első nagy lehetőség, Dino Stančič a 13. percben öt méterről nem tudott betalálni a kapuba. Ahogy két perc múlva Gál-Andrezly Péter 20 méteres lövése is pontatlan volt.

A hazaiak is megmutatták, hogy szeretnének elkerülni a kieső helyről, az első fél óra végéhez közeledve több veszélyes akciót vezettek a lila-fehérek. A 32. percben pedig megszületett a temesvári vezető találat. Radu jobb oldalról érkező beadására Cosmin Bîrnoi érkezett jól a hosszú oldalon és helyezett a hálóba (1–0). Nem fújt ébresztőt csapatunk a bekapott találatot követően sem, egyedül Kovács Lóránt kaput magasan elkerülő próbálkozását jegyezhettük fel a szünetig, míg a vendéglátók több lehetőséget is kialakítottak.

Csak a szépítésre futotta

Határozottan kezdte a második játékrészt is a Poli. Ennek eredményeként az 52. percben megduplázták az előnyt, Denis Radu volt eredményes (2–0). Hat perc elteltével a csereként beállt Jelena Richárd közeli találatával élesztette a reményeinket (2–1). Ám a további szeredai rohamok elmaradtak, továbbra is a Temesvár veszélyeztetett többet és végül megőrizte minimális előnyét a bánsági csapat.

A vereséggel nehéz helyzetbe kerültünk a felsőházi rájátszásba jutás szempontjából, a tavaszi találkozókon lesz lehetőségünk kivívni a legjobb hat helyezés valamelyikét. Ehhez három meccs áll majd rendelkezésünkre, ám sorsunk már nem a saját kezünkben van, a többi csapat eredményétől is függ, hol végzünk az alapszakasz végén. A folytatásban először február 25-én lépünk pályára a Progresul 1944 Spartac csapata ellen hazai pályán.

Liga 2, alapszakasz 16. forduló
Temesvári Politehnica – FK Csíkszereda 2–1 (1–0)
Temesvár, Ştiinţa stadion
Vezette: Vladimir Andrei Nagy (Aranyosmohács), asszisztensel: Doru Claudiu Lucaciu (Kolozsvár), Antal Csaba (Kisbács)
Gólszerzők: Cosmin Bîrnoi (32.), Denis Radu (52.), ill. Jelena Richárd (58.)
Temesvár: Dan Isvoranu – Armin Mada, Cristian Bocșan, Angelos Karatasios, Carol Taub – Silviu Pană, Aleksandar Tsvetkov – Denis Radu (Marincu, 90.), Alin Ignea (Patrik Popescu, 68.), Cosmin Bîrnoi (Cătălin Oanea, 90+2.) – Celani Fatjon Vezetőedző: Octavian Benga
FK Csíkszereda: Karácsony Márk – Csiszér Balázs (Jelena Richárd, a szünetben), Kelemen Dávid, Nemanič Klemen, Paul Pîrvulescu (Takacs Rareș, 59.) – Csürös Attila – Gál-Andrezly Péter, Kovács Lóránt (Veres Szilárd, 79.), Omar El Sawy (Kovács Márk, 46.), Petre Ivanovici (Schieb Marvin, 60.) – Dino Stančič Megbízott vezetőedző: László Csaba

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza