Liga 2 | Egy pontot hoztunk el Brassóból

Liga 2 | Egy pontot hoztunk el Brassóból

Hiába játszott egy félidőn keresztül emberelőnyben másodosztályú férficsapatunk, csupán döntetlent játszottunk a Brassói FC vendégeként pénteken délután. A házigazdák tíz emberrel is megszerezték a vezetést, Jelena Richárd találatával mentettük meg az egyik pontot. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Dino Stančič az első percekben rendkívül súlyos sérülést, arccsont-törést szenvedett, előreláthatóan legalább három hónap kihagyás vár az előző sérüléséből éppen felépülő támadóra.

Rendkívül balszerencsésen kezdődött a mérkőzés számunkra, amelyen ezúttal Gyenge Szilárd viselte a csapatkapitányi szalagot. A harmadik percben Dino Stančič az egyik késve kimozduló védővel olyan szerencsétlenül ütközött, hogy azonnal elterült a földön és nem tudta tovább folytatni a játékot, helyére Jelena Richárd érkezett. A nyáron érkezett támadót, aki éppen csak felépült korábbi sérüléséből, kórházba szállították. A csapattól kapott információk szerint súlyos arccsonttörést szenvedett. A játékost pénteken este Marosvásárhelyre szállítják, műtét és legalább három hónapos kihagyás vár rá.

Öt-hat perces kényszerszünet után folytatódott a találkozó. A kieső Stančič hiányában át kellett szervezni a csapat játékát, hiszen felborult az előzetesen elgondolt taktika. Ennek megfelelően az első fél óra meglehetősen eseménytelenül telt, izgalmat csak néhány apróbb helyzet jelentett. A félidő végéhez közeledve megpezsdült az élet a pályán, Veres Szilárd a 41. percben sárga lapot érően reklamált büntetőt, miután kétszer is a hazai védők kezére pattant a labda. A játékvezető azonban nem látott okot a büntetőre. A félidőt hét perc hosszabbítás és egy súlyos hazai szabálytalanság zárta, Mickaël Panos lábába páros lábbal szállt bele Vasile Constantin. Tettének azonnali piros lap lett a "jutalma".

A második félidőt Omar El-Sawy helyzete nyitotta, hét méteres lövését lábbal hárította Micu a 47. percben. Két perc múlva ugyanő állt szemben a hazai kapuvédővel, akinek ismét nem tudott túljárni az eszén. A kihagyott lehetőségek után megszerezte a vezetést Brassó, Dan Spătaru 19 méteres, jól eltalált lövése utat talált a léc alá (1–0). A 72. percben Jelena fejesét hárította Mici.

Szűk tíz perccel a lefújás előtt megszületett az egyenlítő találatunk! Gál-Andrezly bejátszott labdáját Schieb tette vissza Jelenának, aki remekül fejelt a léc alá (1–1). A támadó a második szezonbeli találatánál tart, korábban a Steauának sikerült betalálnia. A végére még maradt egy veszélyes Apro szabadrúgás, a hosszabbításban pedig kilenc emberrel maradtak a hazaiak. Burlacu Kovács Lórántot lökte hátulról sárga lapot érően, mivel ebből már volt neki egy, ő is mehetett zuhanyozni. A záró momentumot Kovács Lóránt veszélyes szabadrúgása jelentette.

Folytatás hazai pályán, október 22-én, szombaton 11 órától a CSC Dumbrăviţa ellen.

Labdarúgó Liga 2., alapszakasz 10. forduló
Brassói FC – FK Csíkszereda 1–1 (0–0)

Brassó, Ifjúsági Stadion
Vezette: Cătălin Busi (Râmnicu Vâlcea), asszisztensek: Daniel Vlase (Galaţi) és Cristian Voicu (Focșani)
Gólszerzők: Dan Spătaru (58.), ill. Jelena Richárd (81.)
Sárga lap: Marius Burlacu (42.), ill. Veres Szilárd (41.)
Kiállítva: Vasile Constantin (45+2.), Marius Burlacu (90+3.)
Brassói FC: Micu – Marc, Fustar (Jovanovic 74.), Tudor. Oltean – Marius Burlacu, R. Lazăr, Vas. Constantin, Diogo Izata, Dumbravă – Tud. Cociș (Spătaru 46., Lambrinoc, 90.), Angelov (Chică-Roșă, 85.) Vezetőedző: Dan Alexa
FK Csíkszereda: Gyenge Szilárd – Gál-Andrezly Péter, Kovács Márk (Suciu Toni, 77.), Klemen Nemanič, Apro Claudiu, Paul Părvulescu Marvin Schieb, 69.), Veres Szilárd (Kovács Lóránt, 69.), Mickaël Panos, Petre Ivanovici, Omar El-Sawy, Dino Stančič (Jelena Richárd, 6.) Vezetőedző: Dican Ferenc

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza