Liga 3 | Nagyarányú vereség a listavezetőtől

Liga 3 | Nagyarányú vereség a listavezetőtől

Hazai pályán fogadta Liga 3-as csapatunk a bajnokság listavezetőjét, a Suceavai Forestát. A bukovinaiak megmutatták, hogy miért állnak a bajnoki tabella élén és magabiztos, lendületes játékkal 6–0-ra ütötték ki fiókcsapatunkat.

A bajnokság első felében idegenben 4–0-ra kapott ki U19-es csapatunk a Foresta vendégeként, a visszavágás reményében fogadtuk a listavezetőt pénteken délután a Sportparkban. Az első félidőt ennek megfelelően kezdték Demény Norbert fiai, sikerült az első percekben egyértelmű mezőnyfölényt kialakítani. Ám a kezdeti lendület alábbhagyott és a Suceava mutatta be, miért is áll ott, ahol áll.

A 7. percben egy lövésnek is beillő jobb oldali beadás a felső kapufánkat érintve hagyta el a játékteret, majd egy veszélyes csúsztatást kellett kiütnie a léc alól Karácsony Márknak. A 17. percben kényszerű cserét eszközölt a hazai szakvezetés, Sándor Raul nem tudta vállalni a további játékot, helyette Bărăbaș Marius lépett a pályára. A 20. percben először jegyezhettünk fel hazai lövést, Csala ballal nem sokkal tévesztette el a bal alsó sarkot. Pár perc múlva Baga középtávolija szállt jócskán mellé.

A 27. percben védőink előtt addig húzogattak a vendégtámadók, amíg csak büntető árán tudta a védelmünk megakadályozni a komolyabb gólhelyzetet. a 11-es Iosif Netbai magabiztosan lőtte be (0–1). A pihenő előtt két perccel ismét villantak a vendégek. Jobb oldali szabadrúgást követően Makongo Karime duplázta meg az előnyt (0–2)

A látogató helyzetei vezették fel a második játékrészt, ami hamarosan újabb találatot eredményezett. Chika Odoh szintén fejesből volt eredményes (0–3). A 62. percben Mihalciuc tört be a védelmünk mögé és fejezte be az akciót (0–4). A hátralévő időben érkeztek mindkét oldalon a cserék, és két további gólt is szereztek a vendégek. Chika Odoh duplázott, majd Samson Izuogo egy kezezés miatt megítélt 11-esből állította be a végeredményt (0–6). A következő játéknapon második számú csapatunk a Bucovina Rădăuți otthonába utazik.

Liga 3, 1. csoport, alapszakasz 11. forduló
FK Csíkszereda 2. – Suceava-i Foresta 0–6 (0–2)

Csíkszereda, Sportpark
Vezette: Negară Răzvan (Vaslui), asszisztensek: Vițelaru Cosmin (Vaslui), Gîță Daniel Marius (Galaţi)
Gólszerzők: Iosif Netbai (27., büntetőből), Makongo Karime (43.), Odoh Chika (53. és 79.), Mihalciuc Ștefan (62.), Izougu Samson (89.)
FK Csíkszereda II.: Karácsony Márk – Baga István Szabolcs (Orbán Milán, 68.), Szin Ferenc, Vereguț Daniel, Hadnagy Tamás, Vita Daniel (Birtalan Tamás, a szünetben), Csiszér Balázs, Csala Róbert (Boné Márk, 68.), Sándor Raul (Bărăbaș Marius, 17.), Bujdosó Szilárd Nagy Botond, 75.), Biró Tamás Vezetőedző: Demény Norbert
Suceava: Niga Toma – Grosu Cătălin, Botezatu Marian, Makongo Karime, Mitu Șerban, Izuogu Samson, Mihalciuc Ștefan, Marian Ilie, Netbai Iosif, Căinari Cornel, Odoh Chika Vezetőedző: Goian Dorin



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza