Nagyon rossz minőségű pályán játszotta le negyedik bajnoki mérkőzését az FK Csíkszereda.

Vágó Attila együttese a Galaci Metalosport vendége volt, amely sereghajtóként három forduló után 0/22-es gólaránnyal kezdte a mérkőzést. Az első félidőben mutatott játék alapján ez nem volt ennyire egyértelmű, hisz az FK mindössze a 39. percben talált be Jakab Róbert révén, aki egyébként nem volt kezdő, a 22. percben lesérült Savin Cătălin helyébe érkezett. Szünet előtt a Metalosport csapatának meglepetésre sikerült kiegyenlítenie, így 1-1-el mentek pihenni a csapatok.

A második félidőben hamar magához ragadta az irányítást a piros-fekete együttes és Jakab indításából, Györgyi tört be a tizenhatosba, de a galaciak szabálytalanul szerelték, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A tizenegyest Bajkó Barna magabiztosan értékesítette: 2-1.

A folytatásban az FK csatárt cserélt és ennek is megvolt az eredménye, hisz 12 perc játék után Hodgyai László beállította a végeredményt: 3-1. Vágó Attila vezetőedző mérkőzés után így értékelt:

“Botrányosan rossz minőségű pályán játszottunk és nagyon fontos volt a három pont megszerzése, ez volt a legfontosabb és ezt teljesítettük. Elégedett vagyok az eredménnyel, a hozzáállással is, de a játékon még van javítani való. Mostantól már teljes erőbedobással a hazai bajnokira készülünk!”

Galaci Metalosport – FK Csíkszereda 1–3 (1–1)

Gólszerzők: Misăilă (45.), illetve Jakab Róbert (39.), Bajkó Barna (49., büntetőből), Hodgyai László (77.).

FK Csíkszereda: Nagy Barna – Benkő-Bíró Norbert, Lőrincz József, Csíki Norbert, Csürös Attila (46. perc Majzik), Savin Cătălin (22. perc Jakab Róbert), Györgyi Arthur, Soufiane Jebari (46. perc Eder), Pál Kristóf, Bagoly Benjámin, Bajkó Barna (65. perc Hodgyai László).