Nem bírtunk a sereghajtóval

Nem bírtunk a sereghajtóval

Csípős hidegben zajlott a 10. fordulóból elhalasztott Pandurii elleni mérkőzésünk, amelyre ma délután került sor a városi stadionban.

Valentin Suciu csapata jól kezdte az összecsapást és a piros-feketék komoly ostrom alá vették a vendégek kapuját. Rotar előtt már az első percben komoly helyzet adódott, de a fiatal játékos mellé rúgta a labdát. Fél perc múlva Pintér remekül passzol Schiebnek aki közelről megcélozza a kaput és a baloldali kapufát találja el, hiába a kipattanó, azt Bara fölé rúgja. A 3. percben újabb lehetőséget hagynak ki játékosaink, ezúttal Pintér lövését a kapus semlegesíti, nem sokkal később Eder jól indítja Pintért, de játékosunk lövésébe a vendégek egyik védője belecsúszik. A folytatásban Rotar még kétszer veszélyeztet, de a labda mindkét alkalommal fölé száll. A 16. percben Eder 20 méterről megcélozza a bal felsőt, kevéssel ugyan, de ez is fölé megy. Öt perc múlva Pintér lőhet kapura a tizenhatoson belülről, Aldescu azonban megfogja. A 34. percben a Pandurii is helyzetbe kerül, az első kapura lövés Buaben nevéhez fűzödik, Ribánszki azonban magabiztosan hárít. Megbátorodik a vendégcsapat és három perc múlva ismét kapusunknak kell közbelépnie, ezúttal Vaidat blokkolja. Szünet előtt még a mieink dolgoznak ki egy újabb helyzetet, Rotar beadásba Pintér fejjel ér bele, fölé megy.

A második félidőt hármas cserével kezdi Valentin Suciu csapata, meglepetésre az eddigi három legaktívabb játékosunkat cseréli le, Schieb helyett érkezik Haberkon, Rotar helyett Botorok és Pintér helyett Bauza. Az 58. percben Csürös óriási ziccert hagy ki, 10 méterről leadott lövése a kapust találja el. A folytatásban Bauza kísérlete mellé megy, majd egy kényszerű csere következik, Palmes megsérül, helyette Takács érkezik. A 71. percben újabb lehetőség marad kihasználatlanul, ezúttal Eder távoli lökete megy mellé, de már érezhető, hogy nyoma sincs az első félidőben tapasztalt helyzet áradatnak. A 76. percben Bauzát akasztják el a tizenhatoson belül és a játékvezető büntetőt ítél. A tizenegyest Apró végzi el és a labda a kapufáról bepattan: 1-0. Megtört a jég, gondoltuk, de előnyünk nem sokáig tartott, Remacle távoli lövésénél Ribánszik tehetetlen: 1-1.

A 82. percben egy kiharcolt szabadrúgásból Bor veszélyeztet, de Aldescunak sikerül kiütnie a labdát. A túloldalon Velcota lövését hasonlóképpen Ribánszkinak kell kitornásznia. A hosszabbításban Eder lökete fölé száll, Botorok lövését pedig ki védi a kapus, így nem kis megleptésre a sereghajtó pontot szerez Csíkszeredában.

FK Csíkszereda - Pandurii Tg. Jiu 1:1 (0:0)

Gólszerzők: Apró (77. tizenegyesből), illetve Remacle (78.).

FK Csíkszereda: Ribánszki - Palmes (Takács 70.), Apró, Kelemen, Bor, Csürös (Jebari 79.), Eder, Bara, Pintér (Bauza 46.), Rotar (Botorok 46.), Schieb (Haberkon 46.).

https://www.youtube.com/watch?v=yXg9Bk7C1II&feature=youtu.be


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza