Nem megy a góllövés

Nem megy a góllövés

Hiába a sok helyzet, két forduló után is gólképtelenek vagyunk, elvitte a pontokat az Astra.

Nagy melegben és mintegy 700 szurkoló előtt vette kezdetét az FK - Astra összecsapás, amelyen a vendégek csak védekeztek. Popa kapus előbb Csürös Attila fejesét, majd Krusnauskas közeli, illetve Jebari távoli lövését is nagy bravúrral védte. A folytatásban Gál-Andrezly lapos, erős lövése már gondot okozott Popának, de a kipattanót Krusnauskas lesről lőtte a hálóba.

Az Astra a második félidőben Valentin Gheorghe révén, egy kemény lövéssel tesztelte Gyenge Szilárdot. Közben Schieb és Krusnauskas közelről sem találta el a kaput. A sok kihagyott helyzet megbosszulta magát és David Brăilă élt a lehetőséggel, előbb kicselezte Kelement, majd Gyenge lába között a hálóba lőtte a labdát.

A piros-feketék tovább próbálkoztak és Jebarinak sikerült is gólt rúgnia, de a partjelző lest jelzett, igaz ezt rajta kívül más nem látta. A meccs hátralevő részében előbb Bor szabadrúgását hárította Popa, majd Gál-Andrezly lövéseit blokkolták a védők, és Hodgyai fejesei sem találtak utat a kapuba. Hiába a 23 kapura lövés és a 14-1-es szögletarány, az FK, a nyomasztó fölénye ellenére az idény második mérkőzését is elveszítette.

Liga 2., 2. forduló: FK Csíkszereda–Astra Giurgiu 0–1 (0–0)

Gólszerző: Brăilă (57.)

FK Csíkszereda: Gyenge – Aszalos (Mészáros, 88.), Kelemen, Vereguț, Apró (Bor, 25.) – Csürös (Kovács 46.), Bara (Rodrigo, 70.) – Gál-Andrezly, Jebari, Schieb – Krusnauskas (Hodgyai, 70.).

Astra: M. Popa – Zamfir, Stoian, Vasilescu, Riza – Șerban, Grecu (T. Giuroiu, 90+6.) – Stahl (Dumitrașcu, 74.), Brăila (Zaharia, 62.), V. Gheorghe (A. Giuroiu, 90+6.) – D. Gheorghe (Banu, 62.).

Valentin Suciu vezetőedző nyilatkozata:

„Sok mindenen múlott, hogy ma nem sikerült gólt lőnie a csapatomnak. Nem volt meg a játékosainkban a megfelelő koncentráció, a megfelelő összpontosítás a kapu előtt, de többször volt egy plusz érintés, ami pont akkor nem kellett volna. Játékosainkban nem volt meg a kapu előtt az a hidegvér, ami kell legyen egy csatárban, egy támadást befejező játékosban a kapu előtt. Az biztos, hogy az Astra kapusa nagyon jól védett, a kapu felé tartó labdákat mind kivédte. Nagy kapust csináltunk belőle! Bevallom, tartottam attól, hogy ha egyszer gólhelyzetbe kerülnek, gólt lőnek, és sajnos, ez meg is történt. Fel kell ébredjünk, össze kel szednünk magunkat, mert következnek az újabb fordulók, s ha így folytatjuk, akkor nem lesz jó vége.Nincs amit beszéljek a bíráskodásról, de ahogy visszanéztük a meg nem adott utolsó gól esetét, annál csak ők, a bírók láttak lest."



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza