Női Liga 1 | Vereséggel kezdtük a rájátszást

Női Liga 1 | Vereséggel kezdtük a rájátszást

A bajnoki címvédő Kolozsvári U Olimpia elleni idegenbeli meccsel kezdte meg Liga 1-es női csapatunk a felsőházi rájátszást.

A téli szünetet követő első találkozón a Kolozsvári U Olimpiához látogatott Liga 1-es felnőtt női csapatunk. Az újoncként felsőházi rájátszást kiharcoló piros-fekete lányok a kincses város mellett található Nagyiklód pályáján néztek szembe a címvédővel. Albu László vezetőedző a védelembe vezényelte Szőke Esztert és Bartalis Barbarát, míg Horváth Luca a középpályán kapott lehetőséget, elöl pedig Balázs Eszter és Györgyicze Réka mellett Tankó Réka igyekezett zavart teremteni a kolozsvári védelemben.

Az előzetes várakozásnak megfelelően a hazaiak fölényét hozta az első játékrész, lányaink erejét javarészt felemésztette a védekezés. Ám Bartalis Barbaráék jól állták a sarat és ha lehetőség nyílt, szabadrúgások után igyekeztek felívelni a labdát a kolozsvári kapu elé. Gólveszélyt ugyan nem hordozott magában a játékunk, de ugyanezt elmondhatjuk a házigazdáról is. A fekete-fehérek meddő mezőnyfölényt alakítottak ki valódi nagy gólhelyzetek nélkül csorogtak a percek. Az első játékrész végén gólnélküli döntetlen állt az eredményjelzőn, ami összességében ránk nézve volt hízelgőbb, ám nem érdemtelenül vonulhattunk szünetre úgy, hogy még semmi sem dőlt el.

A hajrát ők bírták jobban

A második félidő elejét megnyomta az Olimpia, már az első percben gólhelyzetet alakítottak ki Az 56. minutumban álltak a legközelebb a vezetés megszerzéséhez a hazaiak, előbb a kapufát találták telibe, majd az ismétlésnél Salamon Szidónia mentett nagyot. Ihletett formában védett a válogatottnál is számításba vett hálóőrünk, aki több alkalommal jól avatkozott játékba. Továbbra is fölényben játszott a pályaválasztó, ami a hajrába fordulva már gólokban is megmutatkozott. A 70. percben Mihaela Ciolacu fejezett be egy szépen kijátszott akciót, négy perc elteltével a csereként beálló Sonia Bumbar duplázta meg az előnyt (2–0). A 84. percben Albu Erikát kellett letámogatni a pályáról, helyére Kristó Laura érkezett. Az utolsó percben Cristina Botojel is bevágott egy Salamon Szidóniáról lecsorgó labdát (3–0).

A két csapat lemásolta tehát az őszi, alapszakasz-beli találkozójuk eredményét. A lányokra március 12-én kupameccs vár, hazai pályán fogadjuk a Galaci Universitatea csapatát, március 18-án pedig Temesvárra utazunk a felsőházi rájátszás második fordulójában.

Női Liga 1., play-off, 1. forduló
Kolozsvári U Olimpia – FK Csíkszereda 3–0 (0–0)

Nagyiklód
Vezette: Necrici Razvan (Kettősmező), asszisztensek: Duma Sergiu (Zilah), Iancău Adrian Ioan (Kisderzsida)
Gólszerzők: Mihaela Ciolacu (70.), Sonia Bumbar (74.), Cristina Botojel (89.)
U Olimpia: Mirela Pop (Izmailova Nazym, 80.) – Maria Stamate, Cristina Botojel, S. Sigheartău (Andreea Pânzariu, 80.), Adina Giurgiu, Ioana Bortan, Mihaela Ciolacu, Mara Bâtea, I. Bălăceanu, Carmen Marcu, Adina Borodi Vezetőedző: Constantin Olariu
FK Csíkszereda: Salamon Szidónia – Szőke Eszter, Berkeczi Emőke, Bartalis Barbara, Albu Erika (Kristó Laura, 84.), – Horváth Luca (Abos Bianka), Nyéki Anna, Mezőssy Melánia – Balázs Eszter, Tankó Réka, Györgyicze Réka Vezetőedző: Albu László

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza