Sérültek és eltiltottak miatt nem volt könnyű dolga Dusinszki Zoltánnak és csapatának az Elite bajnokság 23. fordulójában.

U17-es csapatunk a 12. helyen álló Gyulafehérvárt fogadta, amely késve érkezett meg Csíkszeredába és ez láthatóan eleinte kicsit megzavarta az FK játékosait. Tóásó Roland duplájával a csapat behúzta a győzelmet, de üröm az örömben, hogy ezt a mérkőzést sem úsztuk meg piroslap nélkül.

FK Csíkszereda U17 – U17 Gyulafehérvári Unirea 2:0

Gólszerző: Tóásó (2).

Piroslap: Borbély.

FK Csíkszereda U17: Bencze – Berkeczi, Becze, Kovács, Bakó – Solymosy, Bara, Zsombori – Méhes, Tóásó, Borbély. Játszott még: Tankó, Kányádi.

Dusinszki Zoltán vezetőedző nyilatkozata:

“A vendégek késése miatt, egy órával később kezdődött a mérkőzés és a hosszúra sikerült bemelegítés a melegben egy kicsit befolyásolta a mérkőzés elejét, tompábbnak tűnt a csapat. Nagyon sok pontatlan passz jellemezte a mérkőzés elejét, de sikerült megszerezni a vezetést egy Tóásó fejes után. Az első játékrész második felében feljavult a játékunk de a támadó harmadban nem nagyon találtuk a megoldást. A második játékrészben picit jobban akartunk és koncentráltunk is, de a kidolgozott helyzeteket nem tudtuk góllal befejezni. Összességében egy megérdemelt győzelem, de megint egy fegyelmezetlenség miatt piros lapot kaptunk és a következő merkőzéseken Borbélyra sem számíthatunk.”