Pontokat szereznének a hétvégén



Három mérkőzésből ugyanannyi győzelmet aratott az FK Csíkszereda a labdarúgó harmadik ligában. Az Ilyés Róbert-Albu László edző páros által felkészített csapat szombaton a Suceava megyei Bucovina Pojorata otthonába látogat. Folytatnák a jó sorozatot. Az U18-as és az U16-os csapat hazai pályán fogadja a Nyárádtői Jövőt. Remek szezonrajtot tud a háta mögött az FK Csíkszereda felnőtt labdarúgó csapata, amely a harmadik liga 1-es csoportját, három forduló után, veretlenül vezeti. Az Ilyés Róbert-Albu László páros által dirigált együttes szombaton a Bucovina Pojorata vendége lesz. Az FK Csíkszeredával ellentétben a Suceava megyei csapat nem tudhat valami jó idényrajtot a háta mögött, igaz még ők sem ízlelték meg a vereség ízét. Az első fordulóban a Ceahlaul Piatra Neamt második számú csapatával játszottak 2–2-es döntetlent, majd a második fordulóban, hazai környezetben a CSM Pascanival. A legutóbbi forduló viszont meghozta számukra is az áttörést. Kisebb meglepetésre az addig százszázalékos Petrotub Roman otthonából hozták el a három pontot, úgy hogy szó szerint kiütötték ellenfelüket, miután 3–0-ra diadalmaskodtak. A jó idénykezdetet beárnyékolja az, hogy az edzők két játékosra, hosszú időre, nem számíthatnak. Tóth Tibor a Bucovina Radauti ellen megnyerte hazai mérkőzésen sérült meg és úgy néz ki, hogy az őszi szezonban már nem is tud pályára lépni, míg Ilyésr Róbert edzőjátékos a héten egy edzés alkalmával rásérült a térdére. Rá is hosszabb kihagyás vár. „A sérülések ellenére úgy indulunk neki az összecsapásnak, hogy meg akarjuk őrizni elsőségünket a tabellán. Pontot vagy pontokat szeretnénk szerezni” – nyilatkozta Ilyés Róbert. Az éllovas érkezik Az FK Csíkszereda U18-as és U16-os csapatai újabb fordulót játszanak az országos ifjúsági bajnokságban. A Kurkó Attila tanítványai szombaton a Nyárádtői Jövő korosztályos csapatait fogadják. A mérkőzéseket újfent a Márton Áron Gimnázium mögött új műgyepes pályán rendezik. Nem néznek könnyű mérkőzések elé a fiatalok, hiszen Nyárádtő mindkét korosztályban vezeti a tabellát százszázalékos teljesítménnyel. A Maros megyei csapatok nyitásként a Sepsiszentgyörrgyi OSK-t ütötték ki (4–0 és 14–1), majd jött a Tatrangi Egyesülés (9–0 és 6–0) és a legutóbbi fordulóban a Szászrégeni Lucian Blaga (9–1 és 2–1). Ami az U18-as csíki csapatot illeti elmondható, hogy három forduló után a nyolcadik helyen állnak egy győzelemmel, egy vereséggel és egy döntetlennel. Az U16-os gárda pedig a 13. helyen tanyázik egy döntetlennel és két vereséggel.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza