Rokupa U18 | Nem sikerült a kezdés

Rokupa U18 | Nem sikerült a kezdés

Elsőként Ifjúsági Ligás csapatunk lépett pályára a Románia Kupa nyugati csoportjának B jelű hatosában a szerdai kupanapon. Ubrankovics Zoltán fiai három elkerülhető góllal maradtak alul, és büntetőből sem tudtak betalálni.

Bátortalanul kezdte az első csoportmeccset Ifjúsági Ligás csapatunk, a vendéglátók jóval többet birtokolták a labdát a találkozó első felében és ez helyzetek kidolgozásában is megmutatkozott. Bár igazán nagy lehetőségeket nem jegyezhettünk fel, a 23. percben megszerezte a vezetést az Argeş. Az alapvonal közelében védőink gyűrűjében elesett az egyik hazai játékos, a játékvezető pedig a büntetőpontra mutatott. A nagy erővel a felső sarokba bombázott 11-esnél kapusunknak esélye sem volt a hárításra (1–0).

Továbbra is többet birtokolta a labdát a házigazda, nehezen bontakoztunk ki támadásban, csupán a félidő végéhez közeledve jegyezhettünk fel néhány próbálkozást, szögletet.

Rosszul kezdődött számunkra a második 45 perc. Az 5. minutumban villámgyors hazai akció futott a jobb oldalon, érkezett középre a beadás, amely Keresztes Tamásról perdült a kapuba, öngól (2–0). Támadásban maradtak a vendéglátók, ám néhány momentum erejéig az Ubrankovics legénység is felvillantott valamit a tudásából. Mindez egy büntető kiharcolásában is megmutatkozott. A csereként pályára lépő Biró Tamás gyengén végezte el a 11-est, a kapus kiütötte a jobb alsó sarkot megcélzó lövést. Hiába ismételtette meg a játékvezető a kapus elmozdulása miatt a büntetőt, Biró ugyanoda, ugyanolyan rosszul lőtte, így a kapuvédő ismét hárított.

A hajrára még maradt egy hazai találat, jó negyven méterről eleresztett lövés nyomán alakult ki a végeredmény (3–0).

Kispad

A találkozót követően Ubrankovics Zoltán vezetőedző foglalta össze honlapunk számára a mérkőzést.

"Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy előző héten: bátran le támadtunk legfőképpen bal oldalon sok labdát szereztünk, nem engedtük kibontakozni az ellenfelünket, a labdát folyamatosan támadtuk. Már a második percben Birtalan Tamás került helyzetbe, de a lövése elkerülte pár centivel a kaput. Az ellenfelünk kontrára épített. A hetedik percben a jobb oldalunkat húzták meg, kapusunknak, Becze-Máthé Mátyásnak kellett védenie. A 12. percben Fazakas Henrik indította Birtalan Tamást, aki egy az egybe állt a kapus a szembe, de a kapus védeni tudott. Rá két percre Buza Balázs pörgette le Becze-Máthé Mátyás indítását a beinduló Birtalan Tamásnak, de a védők végül tisztázni tudtak. Jött az ellenfél válasza rá két percre. Kontrából támadást építettek, de nem jelentett veszélyt kapunkra a befejezés. A 18. percben jutott ellenfelünk tartósan a mi térfelünkre. Ki is harcoltak egy erősen vitatható tizenegyest, amit értékesíteni tudtak.

Nem törte meg ez a csapatot, folytatta játékát. Fazakas, majd Bujdosó lőtt kapura, de a kapus védeni tudott. A 26. percben Fazakas Henrik tört be baloldalt a tizenhatoson belülre, ütközött az ellenféllel, elesett, de néma maradt a játékvezető sípja. A kipattanó labdát először Bujdosó próbálta kapura lőni, de a blokkolás után Birtalan Tamás elé került a labda, akinek lövését a kapus védte.

Fél óra elteltével ismételten egy pár percig tudták ami térfelén birtokolni a labdát de utána újra átvettük a kezdeményezést. Ekkor már felváltva kezdeményeztünk. Félidő vége inkább már az ellenfelünk ki volt, mert elfogyott a gondolat és a pontosság.

A második félidő, az egy héttel ezelőtti bajnoki mérkőzéshez hasonlóan, nem indult jól, mert egy egyéni hibát követően a beadást kapusunk a saját játékosunkra ütötte, akiről bepattant a labda. A folytatásban a mélységi, lapos passzokkal felépített támadásokkal, emellett magasan védők mögé beívelt labdával is próbálkoztunk, több esetben sikeresen. Hasonlóképpen, mint az első félidőben, a labda főleg az ő térfelükön volt, kontrákból próbálkoztak, de nem volt már akkora éle ezeknek. Az 50. perctől kezdve 25 percen keresztül két-három percenként alakítottunk ki olyan helyzeteket, olyan szituációkat, amiből gólt tudtunk volna szerezni, de vagy a kapufa, vagy a kapus védett, vagy pontatlanul fejeztük be és emiatt kimaradt a helyzet. A 75. percben Birtalan Tamás kiharcolt egy tizenegyest, amit sajnos ismétlés után se tudtuk értékesíteni. Ekkor a csapat egy picit megtört, és már nem volt akkora lendület benne, így kiegyenlítődött a játék. Az ellenfelünk a kapunkra nem volt veszélyes, de végül a 87. percben 35 méterről ellőtt kapura lövéssel háromra tudták növelni előnyüket. Próbálkoztunk még, hogy legalább kozmetikázni tudjuk az eredményt, de sajnos a hosszabbításban egy szögletből történő kapura fejelést a kapus védeni tudott.

Bosszantó a vereség, mert sem a játékban, sem a gól helyzetek számában nem volt benne, hogy kikapunk, pláne ilyen arányban. Azt szoktam mondani, hogy a hiba a mi barátunk, mert megmutatja, hogy min kell dolgoznunk, hogy még jobbak és sikeresebbek legyünk. Ezt tesszük most is, hogy hétvégén és a következő november 26-i mérkőzésen az ellenfelünket nemcsak játékban és gólhelyzetek számában, hanem gólokban is felülmúljuk" – elemezte a látottakat és foglalta össze a tanulságokat vezetőedzőnk.

Ifjúsági Liga Románia Kupa, nyugat - B csoport
FC Argeş – FK Csíkszereda 3–0 (1–0)

Curtea de Argeş
Vezette: Bădoiu Marius Daniel, asszisztensek: Ilinca Cristian Daniel és Păsărică Alexandra (mindhárman Craiova)
FC Argeş: Frumuzache Vlad – Potoroacă Ricardo (Bragă Alexandru, 90+2.), Drugan Daniel (Răluță Loren, 75.), Petre Antonio, Dobre Mario (Prepeliță Conștantin, 90+2.), Bălașa Geani, Ohiru Adrian (Tudorache Laurențiu, 90+2.), Dinoci Alexandru, Dică Marco (Amaradi Mario, 83.), Ciuciulete Marco, Oprescu Gino Vezetőedző: Enache Robert
FK Csíkszereda: Becze-Máthé Mátyás – Csedő Szilárd, Miklós Norbert, Tamás Bence, Péter Zsombor, (Lőrincz Csongor, 83.) Keresztes Tamás, Bujdosó Szilárd (Biró Tamás, a szünetben), Fazakas Henrik, Buza Balázs (Zöld Hunor, 70.), Birtalan Tamás, Bóné Márk (Karácsony Gellért, a szünetben) Vezetőedző: Ubrankovics Zoltán

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza