Simán hozták a három pontot



Két fordulót követően továbbra is száz százalékos az FK Csíkszereda labdarúgócsapata a harmadik liga 1-es csoportjában. Az FK újabb „áldozata” a bajnokság előtt még a megszűnés határán levő Papolci FC volt. A háromszéki együttest végül megmenekítették úgy, hogy átköltöztették a Brassó megyei Botfaluba és keretüket öt afrikai játékossal – négy nigériai és egy kameruni – erősítették meg. Előzetesen úgy volt, hogy a két csapat egymás elleni mérkőzését Brassóban rendezik a Kárpátok Stadionban, de erre végül nem bólintott rá a szakszövetség, hiába kérte ezt mindkét klub. És hogy miért kérték a mérkőzés Brassóban való megrendezését az a helyszínen derült ki: a pálya körzeti meccsek megrendezésére is alkalmatlan, nemhogy harmadik ligás mérkőzésre. Mint utólag kiderült a pálya végül a hazaiaknak kedvezett. A két fél egymás elleni találkozójára mintegy hetven fős csíki szurkolótábor érkezett, akik az első percektől kezdve megadták a hangulatot. A csapatok nehezen vették fel a ritmust. El kellett teljen egy kis idő, amíg megszokták a pályát és annak buktatóit – nem lehetett egy egyenes passzt adni. Az első valamire való akcióra 18 percet kellett várni. Ekkor a hazaiak a középpályán elvesítették a labdát és Gál okosan ugratta ki Kiss-t, aki szembe a kapussal nem tévedett. A gól meghozta a vendég csapat kedvét. Sorra jöttek a helyzetek: Gál, Csürös és Bajkó rúghatott volna újabb gólt. Ami késett nem múlott. A 29. percben Bajkót ugratták ki és miután kihúzta a kapust a hálóba pofozta a labdát. Kezdett megtörni a papolci csapat. A végső kegyelemdöfést Kiss vitte be a 44. percben, 3–0-ra alakítva a félidő eredményét. A szünet után az FK végképp bebiztosította a győzelmét. Egy remek akció végén a 47. percben Gál a védőkről lefordulva rúgta a játékszert a hosszúba. A folytatásban néha kaotikus játék alakult ki. Az Ilyés Róbert és Albu László vezényelte csíki csapat játékosai megérezték a „vér szagát” és mentek előre a szurkolók kérésének eleget téve miszerint még több gólt várnak. És bár megvoltak a nagyobbnál nagyobb helyzetek a további gólok nem akartak jönni. A hazaiak kontrákat igyekeztek vezetni kevés sikerrel. Utóbbiak egyetlen nagy helyzetét a 86. percben jegyezhettük fel, amikor Borcescu engedett el egy kemény lövést bő 17 méterről, de Demsa a helyén volt. Az FK az utolsó percekre újra megrázta magát és a 90., illetve a 92. percekben újabb két gólt szereztek Szőcs és Gliga révén. A 6–0-s végeredmény a hazaikra nézve volt hízelgő, hiszen amennyiben megfelelő pályán rendezték volna azt, akkor könnyen meglehet, hogy nem ennyi lett volna a végeredmény… A mérkőzés után jöhetett az ünneplés. A szurkolók többek közt elénekelték a székely himnuszt, amin egy csomakőrösi vendéglős meghatódva, az egész csapatot és a szurkolókat meghívta egy sörre. III. liga, 1. csoport, 2. forduló Papolci FC – FK Csíkszereda 0–6 (0–3) Papolc, kb. 100-150 néző. Játékvezetők: Gheorghe Alin, Mateescu Emil, Banu Adrian (mind Ploiesti). Megfigyelők: Mușetoiu Elena (Pitesti) és Hanu Dorinel (Brassó). Papolci FC: Andrieșan – Louey (Blotor, 45.), Borcescu, Onuogba, Dovleac, Ciortan, Dragoș (Dobre, 73.), Gaiță, Ciopragă, James (Aginebu, 45.), Pîrvu. Edző: Pîrvu Ionel. FK Csíkszereda: Demșa Krisztián – Tóth Tibor, Lőrincz József, Székely Ervin, Majzik Adrián, Gliga Ceistian, Tankó Előd (Gergely Tibor, 57.), Csürös Attila, Gál Roland (Fodor Tamás, 72.), Bajkó Barna (Szőcs László, 67.), Kiss Szabolcs. Cserék voltak: Kicsi Zoltán, Măgirescu Emil, Kovács István. Edzők: Ilyés Róbert és Albu László. Gólszerzők: Kiss (18., 44.), Bajkó (29.), Gál (47.), Szőcs (90.), Gliga (92.). Sárga lapok: Pîrvu, Borcescu, Gaiță, Blotor, illetve Tankó. A forduló további eredményei: Zágoni FC – Sepsiszentgyörgyi OSK 0–1, Bákói Aerostar – Cetatea Tg. Neamț 0–3, Bucvina Rădăuți – Petrotub Roman 0–5, Bucovina Pojorâta – CSM Pașcani 2–2, Știința Miroslava – Ceahlăul Piatra Neamț II. 1–0. A Sporting Liești szabadnapos volt.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza