A Székelyföld Labdarúgó Akadémia égisze alatt Szatmárnémeti központtal kezdi meg tevékenységét a Partium Labdarúgó Akadémia.

Szondy Zoltán elnök a mai nap folyamán szakmai együttműködéséről biztosította Kereskényi Gábort Szatmárnémeti polgármesterét, Magyar Lóránd RMDSZ-es parlamenti képviselőt és Purguly Árpád megbízott szakmai igazgatót, akik személyesen tettek látogatást akadémiánkon. A Magyar Kormány támogatásával megvalósuló projekt már előrehaladott szakaszban van.

A szatmári futball közel száz éves múlttal rendelkezik, mégis a jelenlegi helyzet siralmas, de nem reménytelen – mondta Kereskényi Gábor. Hozzátette, egyértelműen szívügyének érzi ezt a projektet és látva azt, hogy a mai gyerekek milyen veszélyeknek vannak kitéve a társadalomban, ezért teljes mellszélességgel támogatja az elképzelést. Cél, hogy Szatmárnémetit visszarajzolják a Kárpát-medencei futballtérképre és 300-350 gyermek sportolhasson a Partium Labdarúgó Akadémia keretén belül. A szatmári polgármester azt is elmondta a profi futballban több ok miatt is megingott a bizalom és emiatt a város jelenlegi csapata a harmadosztályban szerepel, viszont pont ez lehet az egyik moztgatórúgó, hogy ezen változtatni kell. Tisztában van azzal, hogy a régióban rengeteg tehetséges fiatal van, akiknek szervezett kereteket kell biztosítani azért, hogy Szatmáron tanulják meg a labdarúgás csínját-bínját. Kereskényi Gábor abban bízik, hogy idén májusban már megkapják az építkezési engedélyt a pályákra és a 2021-2022-es idényben néhány korosztállyal eltudnak indulni a bajnokságban. Fontosnak tartja azt is, hogy egy működő struktúrával a Székelyföld Labdarúgó Akadémiával kell együttműködni, amely már évek óta tapossa ezt az utat és segíteni tud abban, hogy felvértezve tudják venni az akadályokat.

A szakmai igazgató kiválasztásakor azért esett a választás Purguly Árpádra, mert egyrészt szatmári születésű és edzőként jelentős eredményei vannak, dolgozott már Magyarországon is, de a Székelyföld Labdarúgó Akadémián is. Nyilván sokat jelent, hogy ismeri a szatmári közeget, ezért olyan előnye is van, ami nem kér külön magyarázatot – fogalmazott Kereskényi Gábor.

Purguly Árpád azt mondta, hogy gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy 22 éves edzői tapasztalatát a szatmári futball újjáélesztésében tudja kamatoztatni. Fontosnak tartja, a szakmai kapcsolat kiépítését az erdélyi régió legnagyobb utánpótlásával rendelkező Székelyföld Labdarúgó Akadémiával, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával, valamint a történelmi Magyarország területén működő és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai irányítása alatt álló akadémiákkal is.

“Gyémántbányászok és gyémántcsiszolók is kell legyünk egyben. Nem elég kibányászni a gyémántot hanem azt a lehető legfényesebbre kell csiszolnunk, hogy minél értékesebbé váljon.” – mondta Purguly Árpád.

A Partium Labdarúgó Akadémia tervei szerint 3 füves és egy műfüves pálya épül, emellett egy fedett műfüves pálya, valamint egy 90 fős kollégium.

Dusinszki Zoltán a Székelyföld Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója úgy véli:

“Fontos momentuma az erdélyi labdarúgásnak, hogy Szatmáron létrejön egy műhely ,ahol a magyar gyerekek, tehetségek felkutatása és képzése kerül előtérbe. Remélem a közeljövőben több tehetséges gyerek jelenik meg a Székelyföld Labdarúgó Akadémia csapataiban.”