Tanévnyitó a MÁTK-ban

Tanévnyitó a MÁTK-ban

122 tanuló (61 lány - 61 fiú) és 84 focista vette birtokba az FK Csíkszereda által működtetett Márton Áron Tehetséggondozó Központot a 2017-2018-as tanévnyitón.

Juhász András Réka tanulmányi igazgató szerint az elmúlt egy év elég volt arra, hogy megbeszéljék a tapasztalatokat és levonják a következtetéseket. Hozzátette, úgy érzi felkészültek egy újabb tanévre és sok mindent tudatosabban, szervezettebben csinálnak, mint az előző évben. Az első két hét a közösségépítésről szól, mindezt úgy, hogy közben a diákok megtanulják a játékszabályokat.

21457745_1311417272337347_2146140782795513492_o

A tanulmányi igazgató szeretné, ha a bentlakók második otthonként tekintenének a MÁTK-ra, a nevelőkre pedig nem ellenségként, hanem barátként, segítőként nézzenek és érezzék azt, hogy jó helyen vannak. Mint, kiderült vannak visszatérők és vannak újak is, ráadásul túljelentkezés volt, hisz a 122 helyre, több mint 200-an pályáztak.

21557618_1311694525642955_3490270631453173027_n

Továbbra is az értékteremtés, értékőrzés, oktatás-nevelés és közösségépítés lesz előtérben, ugyanakkor havonta egyszer meghívott előadó segítségével fejlesztik a fiatalok általános műveltségét. Juhász András Réka, hozzátette, hogy a tanulás mellett a sportot sem szeretnék hanyagolni, ezért a sok elméleti oktatás mellett a mozgás is nagyon fontos lesz, de tervben van az is, hogy a focistákat sokkal jobban bevonják a közösségi programokba. Nem utolsó sorban célként tűzte ki azt is, hogy a kollégisták és a focisták is jó tanulmányi eredményeket érjenek el az új tanévben!



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza