Vereséggel kezdtük az edzőtábort

Vereséggel kezdtük az edzőtábort

Nem bírt a bosnyák FC Borac Banja Lukával az FK Csíkszereda a törökországi edzőtáborban.

12 fokban és jó minőségű pályán játszotta első törökországi felkészülési mérkőzését az FK Csíkszereda. A találkozót megelőzően esett az eső, de a mérkőzés idejére pont elállt, így ideális körülmények voltak. Az ellenfél az FC Borac Banja Luka csapata jelenleg a  kétcsoportos bosnyák másodosztály egyik csoportjának éllovasa, de története során megfordult már az európai porondon is, sőt volt már jugoszláv kupagyőztes és a 2010-2011-es bosnyák bajnokság győztese is.

Az FK Csíkszereda mestere Valentin Suciu mindkét félidőben csapatot cserélt, így több játékost is kipróbált. Az első félidőben az ellenfél többet birtokolta a labdát és több helyzetet is kidolgozott. Az FK első helyzete Bajkó Barna nevéhez fűzödik, aki a 12 percben betalálhatott volna, de nem tudott élni a lehetőséggel.

50870192_315557939078239_5998274518693445632_n

Szünet után a Banja Luka kihasználta helyzeteit és az 57. percben Aničić mintegy húsz méterről betalált. Ezt követően még két ordító helyzete volt a bosnyákoknak, majd a 88. percben Bojan Batar egy szögletet követően beállította a végeredményt.

FC Borac Banja Luka - FK Csíkszereda 2:0 (0:0)

Gólszerzők: Aničić (57.) és Batar (88.)

FK Csíkszereda I. félidő: Bordás - Aszalos, Nemes, Berde, Lalic, Máthis, Veress, Csegőldi, Pál, László, Bajkó.

II. félidő: Somogyi - Papp, Csürös, Mitra, Majzik, Jakab, Eder, Nagy, Simó, Pantovic, Magyari.

Valentin Suciu vezetőedző nyilatkozata:

"Két különböző félidőt láthattunk, hisz két csapattal álltunk fel. Az első félidőben a védelem jobban működött, de szenvedett a támadás. A másodikban pont fordítva volt és ez az eredményen is meglátszott. Kezd érződni a fáradtság a fiúkon, hisz otthon is kemény két hetünk volt. Sajnos gyerekes gólokat kaptunk, de remélem jobban oda fogunk figyelni a következőkben. Sokat kell még dolgoznunk, de a mérkőzés elérte célját."

 


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza