Döntetlen Románia ellen

Döntetlen Románia ellen

Az U15-ös Románia - Magyarország mérkőzés felvezetőjeként, ma délben az FK Csíkszereda U16-os csapata barátságos mérkőzést játszott Románia U15-ös együttesével.

A román válogatott kezdőcsapatában bemutatkozott a Székelyföld Labdarúgó Akadémia két játékosa is, Albu Attila és Szín Ferenc. Az összecsapást az FK kezdte jobban, amely egyértelműen uralta az első félidőt és a 17. percben Baga révén meg is szerezhette volna a vezetést, de lövése mellé ment.

?????????????????????????????????????????????????

A román válogatott első komolyabb helyzete a 28. percben adódott Mihai Luca révén, de Albert bravúrral hárított. Hét perccel később a piros-feketék egy jobboldali beadást követően ismét helyzetbe kerültek, de Casiadi a kapusba rúgta. A 35. percben szép helyzetet dolgozott ki az FK, Lázár baloldali beadását Botorok ráfejelte, de a kapus magabiztosan védte. Szünet előtt már gólt is láthatott a csíki közönség, Corbu lódult meg a baloldalon és betörve a tizenhatosba, becsapta a kapust: 1-0!

?????????????????????????????????????????????????

A második félidőre teljes sort cserélt Románia és ez a frissesség meg is látszott a játékon, ennek ellenére az első komolyabb helyzet a hazai csapaté volt, Incze azonban kihagyta a ziccert. A 48. percben egy jobboldali támadást követően a sárgamezes románok hatalmas kapufát rúgnak, majd nem sokkal később Sasha Agiveli kiegyenlíthetne, de kihagyja a ziccert. Az 57. percben Incze két védő közt sikeresen tört be a tizenhatosba, lövése a rövid sarokra megy, de a kapusnak sikerül kitolnia a labdát. A szögletet követően Vita fordulásból rúgja rá és centiméterekkel ugyan, de mellé megy.

?????????????????????????????????????????????????

Érezhetően a második félidőben elfáradt az FK csapata és ezt kihasználva a 65. percben egy baloldali szabadrúgásba Sebastian Nechita fejjel ér bele és Románia kiegyenlít.

FK Csíkszereda U16 - Románia U15 1:1 (1:0)

Gólszerzők: Corbu Marius (36.) illetve Sebastian Nechita (65.).

A mérkőzés összefoglalóját ide kattintva lehet visszanézni.

FK Csíkszereda U16: Albert - Baga, Tóth, Vita, Lázár, Szondi, Casiadi, Veress, Botorok, Suciu, Corbu. Játszott még: Bakó, Gyerő, Incze, Erőss.

?????????????????????????????????????????????????

Dusinszki Zoltán vezetőedző nyilatkozata:

"Két ellentétes félidőt láthattunk, de két ellentétes ellenfél is volt a két félidőben. Én úgy olvastam le, hogy a kezdőcsapat a második félidőben játszott. Az első félidő játékát nézve én azt mondom, hogy a hétvégi két mérkőzésünk után eléggé jól helytálltunk, a második félidőben viszont látszott, hogy egy stabilabb és összeszokottabbb román válogatott játszott és ők egy kicsit nyomás alatt is tartottak minket. El is fáradtunk a végére, próbáltunk cserékkel frissíteni, de csak összejött nekik az egyenlítés, habár nekünk is volt két 100%-os ziccerünk Incze által, amit berúghattunk volna és akkor eldöntjük a mérkőzést, de nem rúgtuk be és kiegyenlítettek. Mi örülünk az 1-1-nek is, gratulálok a srácoknak, négy nap alatt három nehéz mérkőzést játszottak és még hátra van pénteken egy másik, úgyhogy azon gondolkodunk, mit kell helyrehozni, hogy pénteken tudjunk jó mérkőzést játszani."

Holnap 18 órakor Románia U15 - Magyarország U15 barátságos mérkőzésre kerül sor. A belépés ingyenes!



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza