Győzelemmel kezdtük a tavaszt



A csütörtöki kupameccs után ma a harmadosztályú bajnokságban volt érdekelt az FK Csíkszereda.

A piros-feketék a tavaszi idény 16. fordulójában a Brassó megyei Barcarozsnyót fogadták. A napsütéses kellemes idő ellenére a Craiova elleni teltház után ezúttal valamivel több mint 200 néző volt kíváncsi a fiúkra. Az FK az első percektől többet birtokolta a labdát és irányította a játékot. Az első gólra sem kellett sokat várni, a 13. percben Magyari Szilárd tört be a tizenhatosba és egy cselt követően remekül tálalt az érkező Bajkó Barnának, aki közelről a kapuba gurított: 1-0.

A félidő további perceiben is inkább az FK volt veszélyesebb, de ebben a játékrészben több gól nem esett.

Szünet után inkább a vendégek kerültek helyzetbe és Bordás Dánielnek akadt is dolga, de kapusunk állta a sarat. Az 58. percben Pál Kristóf beadását Bajkó Barna fejelte rá és a labda a keresztlécről a kapuba került: 2-0.

A 77. percben Eder remekül indította Hodgyait, aki egy szépen helyezett lövéssel beállította a végeredményt: 3-0. Az utolsó 16 percre Valentin Suciu csapata tíz emberrel maradt, miután Mitra Szilárd megsérült és nem tudta folytatni, ráadásul a piros-feketék mestere mind a négy cserelehetőségét elhasználta. A vendégek megpróbálták kihasználni az emberelőnyt, de szerencsére háromszor is mellé lőttek.

FK Csíkszereda–Barcarozsnyói Olimpic Cetate 3–0 (1–0)

Gólszerzők: Bajkó Barna (13., 58.), Hodgyai László (71.).

FK Csíkszereda: Bordás Dániel – Aszalos Richárd (Majzik Adrián, 77.), Mitra Szilárd, Slobodan Lalic, Nemes Milán Imre, Casiadi-Bakó Soma, Csürös Attila, Eder Gonzales, Pál Kristóf (Nagy Zsolt, 75.), Magyari Szilárd (Antal Barna, 60.), Bajkó Barna (Hodgyai László, 66.).

Fotó: Székelyhon/Gábos Albin



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza