Liga 2: Pintér gólja döntött

Liga 2: Pintér gólja döntött

Szokatlan időpontban, délután 2 órakor kezdődött a második liga hétközi 17. fordulójának mérkőzése Csíkszeredában.

A piros-feketék a Resicabányai CSM együttesét fogadták, amelynek vezetőedzője a sokszoros román válogatott Dorinel Munteanu volt, akit a hétvégén neveztek ki a csapat élére. A bánsági együttes keretének tagja volt az a Horvát Adrián is, aki az FK Csíkszereda kapusa volt 2017-2018 között, igaz ezúttal nem lépett pályára.

Valentin Suciu vezetőedzőnek több játékost is nélkülöznie kellett, eltiltás vagy sérülés miatt, így például Eder González hiányában ezúttal Majzik Adrián viselte a csapatkapitányi karszalagot. A mérkőzés első negyedóráját a vendégek uralták és az 5. percben Săulescu óriási ziccerben közelről Gyenge kapuja mellé lőtte a labdát. Két perc múlva ismét szerencsénk van, ezúttal Gyenge ugrik fel magabiztosan és ha a levegőben ki is ejti a labdát, a földön már magához öleli.

A folytatásban Majzik remek szólója után Pintér rúgja csúnyán fölé, majd ismét a csíki kapusnak akad dolga, de Gyenge Szilárd ezúttal is a helyén van. A 19. percben Pintér egy távoli lapos lövéssel próbálkozik, de mellé megy. Ami, viszont nem sikerült előtte, összejött a 20. percben, Casiadi remekül passzol az üresen lévő Pintérnek, a vajdasági játékosunk pedig a hosszú alsóba rúgja: 1-0.

A 27. percben Săulescu ismét gólhelyzetben, de szerencsénkre mellé lövi. A 30. percben, mintegy 25 méterre a resicai kaputól szabadrúgáshoz jutott az FK. Kálmán bombáját, Zimermann kapus csak kiütni tudta, a kipattanót Csürös a kapuba lőtte, de les miatt nem adták meg a gólt. A 36. percben Pintér forgatja meg a resicaiakat, majd remekül tálal Hodgyainak, aki átveszi ugyan a labdát, de kapura rúgni már nem tudja, mert felérnek rá a védők. Két perc múlva a vendégek játékosa Acka Lorenzo tör be a tizenhatosunkba, lövésébe szerencsére Lalic belecsúszik és semlegesíti. A 41. percben Hodgyai lép ki jó iramban és megzavarja a kapust, aki ijedtében rosszul rúgja ki a labdát és Kálmán elé pattan, a csíki játékos tiszta ziccerben találja magát, de a szürke mezesek kirúgják mindkét lábát és a játékvezető nem fúj semmit...A végére még maradt egy resicai helyzet, Vadrariu lövését Gyenge magabiztosan fogja.

Szünet után Hodgyai másodszor kelt zavart a bánsági védők között, ezúttal is labdát szerez és kigurítja Kálmánnak, aki jó erővel találja el a játékszert, de az egyik védő hátán csattan. A 65. percben egy resicai kapu elé ívelt magas labdánál Verest földre lökték, a játékvezető azonban nem ítélt 11-est.

A 68. percben egyenlíthetett volna az ellenfél, egy jobb oldalról laposan kapu elé ívelt labdára, ajtó-ablak helyzetben érkezett a resicai játékos, aki ahelyett, hogy berúgja, gyakorlatilag nekünk tett szívességet és a gólvonalról kivédte a lövést. Vérszemet kapnak a vendégek és előbb Gyenge parádés védésének, majd Csürös jó szerelésének köszönhetően ismét megússzuk. Az utolsó negyedórában két vendégjátékost is kiállítottak: a 74. percben Danci, egy perccel a rendes játékidő vége előtt pedig Vasiu kapta meg a második sárga lapot. A kilenc játékossal marad vendégek nem adták fel, az utolsó percekben is támadtak, kicsit görcsösen alakult a vége, de az FK Csíkszereda behúzta a három pontot.

Liga 2., 17. forduló: FK Csíkszereda - CSM Resicabánya 1:0 (1:0)

Gólszerző: Pintér (20.)

Piroslap: Danci (75.) és Vasiu (89.)

FK Csíkszereda: Gyenge - Palmes, Csürös, Lalic, Majzik, Veres, Kálmán, Casiadi, Pintér, Hodgyai (63. Logon), Magyari (72. Takács (87. Bajkó)).

A mérkőzés összefoglalóját az alábbiakban nézheti meg:

https://www.youtube.com/watch?v=hBE_6jL7ngU&feature=youtu.be


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza