Sikeres volt a kiválasztó

Sikeres volt a kiválasztó

Kedden, szerdán és csütörtökön került sor a Székelyföld Labdarúgó Akadémia U16-os kiválasztójára.

Az utánpótlás válogatóra 47 fiatal kapott meghívást 13 alközpontunkból, akik mentáltréningen, orvosi vizsgán, fizikai és ügyességi teszten vettek részt. Ma egy kiválasztó mérkőzés után 32 fiatal kapott lehetőséget arra, hogy májusban bizonyítsa, itt a helye. Dusinszki Zoltán szakmai igazgatóval az elmúlt napokat értékeltük.

Hogy sikerült a kiválasztó?

"Jól sikerültek a tevékenységek, úgy érzem megkaptuk azt a szűrőrendszert, ami szerint ki tudtuk választani azokat a játékosokat, akiket szívesen látnánk az akadémiánkon. A kiválasztót követően szóba állunk a szülőkkel is, mert amennyiben a gyerekük Csíkszeredába kerül, akkor iskolát kell váltani, és itt ugye a családtól való elszakadásról is beszélünk. Általában a szülők pozitívan állnak a dologhoz, de a döntést legtöbb esetben a gyerekre bízzák. Nagyon tehetséges korosztálynak néz ki, biztató amit láttunk."

Mit figyelnek ilyenkor, vagy mi szerint döntenek?

"Sok mindent figyelünk, hogy mozog a pályán, hogy látja a futballt. Játékosprofil szerint próbálunk válogatni, de nézzük a fizikai adottságot, a gyorsaságot, az ügyességet. Minden posztra 3-3 gyereket választottunk."

Mi lesz a folytatásban?

"Három hét múlva lesz egy újabb szűrő, amikor szeretnénk kialakítani azt a 22-24 fős csapatot, amely július 15-én beköltözhet az akadémiára."

Előző évekhez képest milyennek tűnt a mostani kiválasztó?

"Úgy érzem, hogy a korábbi évekhez képest már az első szűrőn találtunk 2-3 olyan játékost posztra lebontva, akik illenek az általunk elképzelt játékosprofilba. Biztató generációnak tűnik."



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza