Lányfoci | Teljes gőzzel készülnek az U11-es lányok

​​​​​​​A felnőtt és akadémiai csapatokon kívül az utóbbi hetekben munkába álltak a legkisebb korosztályok is. Az U11-es lányok lelkesen készülnek az új idényre és már edzőmeccset is játszottak.

Lányfoci | Teljes gőzzel készülnek az U11-es lányok

A felnőtt és akadémiai csapatokon kívül az utóbbi hetekben munkába álltak a legkisebb korosztályok is. Az U11-es lányok lelkesen készülnek az új idényre és már edzőmeccset is játszottak.

Székelyvarságra látogatott az elmúlt napokban U11-es lánycsapatunk. Nyéki Anna és Barabási Roland Csaba tanítványai, kiegészülve néhány más korosztályból érkezett játékossal, a Székelyudvarhelyi Vasas Femina lányaival játszottak gyakorlómérkőzést, amit büntetőkkel sikerrel vettek. A találkozóról és a felkészülésről Nyéki Anna tájékoztatta honlapunkat.

„A felkészülésünk elég jól sikerült, több mindent gyakoroltunk, aminek hasznát is vettük a mérkőzésen. A lányok lelkesek voltak egész felkészülés alatt, alázatosan dolgoztak és mindenki próbálta hozzáadni a csapat játékához a saját tudását. Pozitív meglepetés volt számunkra, hogy nagyon gyorsan vissza tudtak szellemülni az edzésekbe és a nyári nagy vakációt maguk után hagyva teljes gőzzel mindenki végezte a feladatát. Motiváltak voltak és ez érződött a munkájukon is” – mondta el a vezetőedző, Nyéki Anna.

„A mérkőzés egy neves csapat ellen sohasem könnyű, a Vasas Femina utánpótlás-edzői által felkészített lányok mindig nagyszerű ellenfeleknek számítanak, akik ellen nem gyakran jön be az ember számítása. Amiket a felkészülés során gyakoroltunk, próbáltuk alkalmazni, kisebb-nagyobb sikerekkel beváltak és sok hasznos dolgot megtanultunk.

Nehezen indult a mérkőzés, kicsit az akaratunk volt az, ami alábbhagyott és ezáltal az udvarhelyi lányok erőre kaptak és meg is szerezték a vezetést. Kisebb kavarodás után az ellenfél kapujánál megszületett az egyenlítő találatunk. Arra válaszolni tudott az udvarhelyi gárda. Nem sokkal a lefújás előtt meg tudtuk mutatni nekik, hogy azért még maradt bennünk annyi erő és akarat, hogy egyenlőre formáljuk át az eredményt. Büntetőpárbaj következett, ami 5–6-tal végződött a mi javunkra és ezzel megnyertük a felkészülési mérkőzésünket. Az idei szezonban az alközpontok azonos korosztályos csapatai ellen fogunk mérkőzéseket játszani és az országos bajnokságban is jelen leszünk” – osztotta meg női szuperligás csapatunk középpályása, az U11-es lánycsapat szakvezetője.

Felkészülési találkozó, U11 lányok
Székelyudvarhelyi Vasas Femina WU11 – FK Csíkszereda WU11 2–2 (büntetőlövések után 7–8)

Székelyvarság

A pályára lépők névsora (2013/14/15-ös válogatott): Basa Tímea, Benedek Nóra, Bercuț Teodora, Bordea Alesia, Csikós Kata, Csűrös Gyopár, Gegő Krisztina, Gegő Sarolta, Pál Hanna, Szatmáry Fanni, Székely Túlia, Udvari Veronika

2024-2025-ös szezon csapatának névsora: Balázs Heni, Benedek Nóra, Brugger Bernadett, Csikós Kata, Csűrös Gyopár, Egyed Piroska, Gegő Krisztina, Gherghelah Maya, György Ágota, Kelemen Adrienn, Kiss Orsolya, Márk Edina, Oláh Nóra, Rédai Enikő, Szatmáry Fanni, Szávuly Ágota, Székely Túlia, Vass Dorka Edzők: Nyéki Anna, Barabási Roland Csaba

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza