Egy nagyon jó első félidővel rukkoltunk ki a Kolozsvári Universitatea ellen, a gólszerzés sajnos nem jött össze, a második játékrészben ugyan fölénk nőttek az egyetemisták, de ők sem találtak be. A játék képe alapján azonban a hazai győzelem sem lett volna vitatható.
Oniga Victor két góllal segítette a román U17-es válogatottat az Európa-bajnoki selejtezők első körében, Orbán Hunor pedig mindkét Grúzia elleni felkészülési mérkőzésen pályára lépett az U16-os nemzeti csapatban. Akadémiánk két játékosa sikeres válogatott programot zárt.
Az FK Csíkszereda–Kolozsvári Universitatea mérkőzésre akkreditáció birtokában tudjuk biztosítani az írott és elektronikus sajtó képviselői számára a belépést.
Az FK Csíkszereda Egyesület vezetőségének döntése értelmében 2026. november 1-jétől módosul az egyesület keretében sportoló gyermekek után fizetendő szülői hozzájárulás összege.
Az U18-as és az U16-os együttesünk második, illetve harmadik győzelmét aratta a rájátszásban, az U17-esek megszerezték első három pontjukat, míg az U15-ösök a Petrolullal osztoztak a pontokon. Az akadémiai csapataink hétvégi mérlege így három győzelem és egy döntetlen.
A vártnál simábbnak bizonyult Kollár Péter tanítványai számára a kolozsváriak elleni mérkőzés, jócskán sikerült visszavágni a 3. fordulóban elszenvedett idegenbeli vereségért. Ezzel a győzelemmel továbbra is őrzi vezető helyét a tabella élén női csapatunk.
Több is lehetett volna csapatunk számára a Giulești-ben, mint egy kétgólos vereség, ehhez azonban be kellett volna lőnünk a ziccereinket az első félidőben. A szünet után feljavuló Rapid megszerezte a vezetést, Pap Eduard bravúrjai azonban életben tartották pontszerzési reményeinket, és a hazaiak csak a hosszabbításban tudták bebiztosítani győzelmüket.
Hét nap alatt harmadik mérkőzésére készül férficsapatunk: a Voluntari elleni első bajnoki győzelem és a Bihar FC-vel szembeni kupavereség után péntek este a Bukaresti Rapid otthonában lépünk pályára.
Másodosztályos ellenféllel szemben szenvedtünk hazai pályán vereséget a Románia Kupában, ezzel jócskán megcsappantak esélyeink a továbbjutásra. Egyetlen pontot sem tudtunk itthon tartani annak ellenére, hogy az utolsó bő húsz percet emberelőnyben játszhattuk.