Liga 2│Egygólos vereség a Concordia ellen

Liga 2│Egygólos vereség a Concordia ellen

Csapatunk második bajnoki mérkőzését is vereséggel zárta a Concordia Chiajna csapata ellen. A csíkszeredai városi stadion lelátóit benépesítő nagyszámú érdeklődő számára nemcsak az eredmény, hanem a hazai csapat által mutatott játék is csalódást keltett. Fájó a kudarc, de nincs sok idő a sebeket nyalogatni. A harmadik fordulóban a Bukaresti Steaua a soros ellenfél.

Ahogy az vereség után lenni szokott, mindkét mester jelentősen felforgatta csapatát. A piros-feketéknél Csiszér, Vita, Schieb és Jelena, a vendégeknél Chudy, Alexandrescu, Pațurcă és Voinea került be a kezdőbe. Közülük csak a Concordia kapusa és belső védője mutatkozott be, hiszen a többiek csereként a nyitó fordulóban már szerepet kaptak. Olyannyira, hogy a Dican-stáb által pályára küldött kezdőcsapat csak egyetlen helyen tért el a dési mérkőzés utolsó sípszójának pillanatában pályán lévő tizenegytől.

Ettől még mindkét oldal szezon eleji formában kezdte a találkozót, amely sokáig holmi sakkpartihoz hasonlított. Csakhogy itt a szemben álló felek nem a bábukat tologatták, hanem a labdát. A lassú és körülményes játékot az első szünetig, néhány szöglet és két gólhelyzet törte meg. A harmincadik percben Voicu közeli ziccerénél Gyengének kellett résen lenni, a negyvenedikben pedig Schieb közeli fejesét követően ütötte ki a labdát bravúrral Chudy.

Aki a félidőt követően változásra várt, annak csalódnia kellett. Furcsamód, csak a sárgalapos figyelmeztetések hoztak új színt a játékba. Komoly hazai helyzetre a 70. percig kellett várni. Ekkor az El-Sawy által a tizenegyes pont környékére ívelt labdát Jelena remek ütemben csúsztatta meg, de a Chudy irányába szálló játékszert a szlovák kapus jobb kézzel, reflexszerű mozdulattal hárította. A túloldalon Nemanič gyermeteg hibája nyomán Voicu vezethette rá a labdát senki által sem zavartatva Gyenge Szilárdra, de kettejük párharcát ezúttal is a csíki hálóőr nyerte meg.

Végjáték

A végjátékhoz közeledve, anélkül, hogy a védekezésben kinyíltak volna, mindkét fél próbálkozott a döntő csapás bevitelével. Ez némi pechhel elegyített szerencsével, a 84. percben a vendégeknek jött össze. Számukra előbb jött a pech, amikor Pațurcă 20 méteres lökete a jobb kapufa tövén csattant, majd a szerencse, hogy a mezőnyben jobb oldalra visszapattanó labda éppen Ndiaye Mediop elé került, aki befele cselezve önzetlenül szolgálta ki a néhány perccel korábban beállt Llullakut, az albán légiós pedig középről, 12-13 méterről, szép és pontos mozdulattal küldte a hálóba a játékszert (0:1). Sajnos – bár az ezer főt is jócskán meghaladó publikumra való tekintettel, igény lett volna rá – az utolsó percekre sem sikerült feljavulnunk, így az idei bajnoki mérlegünk két mérkőzésből két vereség.

A Dican-különítmény mai teljesítményével kapcsolatos legbeszédesebb tény, hogy – a számos feledhető mezőnyben mutatott teljesítmény közepette – Gyenge Szilárd volt csapata legjobbja. No meg a Lokálpatrióták lelkes különítménye, akik kitartóan biztatták csapatuk.

A győztes oldalon, 33 esztendő rutinjával a háta mögött, a Nagyszombat csapatával korábban bajnoki címet és szlovák kupát elhódító Chudy Martin emelkedett ki és az alig 20 esztendős Alexandrescu Leonard alig maradt el tőle. A legjobb hármast a mérkőzést eldöntő Llullaku teszi teljessé, aki a padról érkezve tudott a lecseréléséig derekasan harcoló, rengeteget futó és két gólhelyzetet elpuskázó Voicu játékához képest minőségi többletet hozzátenni.

Mérkőzésjegyzőkönyvkésőbb.

Ráduly Róbert Kálmán

Csíkszereda, 2022. augusztus 12.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza