Női Liga 1 | Oktattuk az egyetemistákat

Női Liga 1 | Oktattuk az egyetemistákat

Negyedik hazai mérkőzésén a negyedik győzelmet aratta Liga 1-es női csapatunk vasárnap. A találkozón végig hatalmas fölényben játszottunk, csupán a gólkülönbség volt a kérdéses. Végül nyolc alkalommal zörgettük meg a Galaci Universitatea hálóját, Antal Anita mesterhármast szerzett, Bartalis Barbara duplázott, Nyéki Anna először talált be az élvonalban.

A bajnokság sereghajtója érkezett a Városi Stadionba vasárnap, ennek megfelelően alakult a játék képe, amire az is hatással volt, hogy Antal Anita révén már az ötödik percben előnybe kerültünk. A csapatkapitány a Balázs Eszterrel szemben elkövetett szabálytalanság után megadott büntetőből volt eredményes megszerezve első élvonalbeli találatát (1–0).

A 21. percben megdupláztuk az előnyt, a kétmeccses eltiltása után visszatérő Bartalis Barbara lőtt mintegy 20 méterről mintaszerűen a jobb felső sarokba (2–0). Az első játékrész további részét technikai hibák és kimaradt helyzetek jellemezték. Az ellenfél nem tudott felnőni a játékhoz, a legritkább esetben tudták átlépni a felezővonalat, félő volt, hogy a kapuban a Liga 1-ben debütáló Balog Boglárka megfázik a csíki őszben…

Fölényes lett a győzelem

A második játékrészre igazán nem lehetett panaszuk a nézőknek, akiknek soraiban ott voltak a csapat törzsszurkolói, a Lokálpatrióták is, akik hangos dalolással űzték a lányokat. Meg is hálálták a biztatást a játékosok, a második 45 percben további hat találatot helyeztek el a kevés ellenállást tanúsító Duna-partiak hálójába.

Az 50. percben Antal Anita duplázott, miután hatalmas szólóval játszotta be magát a kapu közvetlen előterébe és a kapu jobb oldalába lőtt (3–0). Két perccel később Nyéki Anna kissé jobbról, félmagasan lőtt Bobocea kapujába megszerezve ezzel első találatát a Liga 1-ben (4–0). Az 59. percben Balázs Eszter növelte az előnyt, a támadó 7-8 méterről estében lőtt a jobb alsó sarokba (5–0). Négy perc elteltével Bartalis Barbara meglőtte második gólját, jobbal helyezett a kapu bal oldalába (6–0).

A hátvédsorból előbbre húzódó Horváth Luca ismét bebizonyította, hogy kitűnő rúgótechnikával rendelkezik, a Nagybánya elleni meccs után ezúttal is eredményes volt. A magyarországi védő jól eltalált lövésével a 75. percben 7–0 állt az eredményjelzőn. A folytatásban sorra érkeztek a hazai cserék, a galaciak pedig egy sérülés nyomán tíz emberrel maradtak a pályán. Az i-re a pontot Antal Anita tette fel négy perccel a lefújás előtt (8–0).

Rangadók következnek

A mérkőzést követően a három találatot szerző csapatkapitányunk, Antal Anita érthetően boldogan nyilatkozott honlapunknak:

Egy kevésbé jó ellenféllel játszottunk, ennek ellenére nagyon örülök a mestermármasnak. Ebben a három gólomban benne volt az első gólom is ebben a szezonban (és az első osztályban, szerk. megj.). Remélem, most már megtört a jég és több góllal tudom segíteni a csapatot. Örülök, hogy nagy fölénnyel tudtunk nyerni” – mondta a középpályás.

Albu László vezetőedző összegezte a mérkőzést röviden:

Örvendek, hogy sikerült fölényes győzelmet aratni. Láttuk, hogy gyengébb képességű csapattal van dolgunk, de annak örülök, hogy a lányok komolyan vették a játékot. A helyzetek alapján lehetett volna két számjegyű is a különbség. Nem akarok elégedetlennek tűnni, jó eredménynek tartom a mait. Megtörténhet, hogy az őszi szezon végén a gólarány is közbeszól majd a felsőházba jutásért folyó küzdelemben” – fogalmazott a szakvezető.

A folytatásban a bajnoki tabella első két helyezettje ellen lépnek pályára a lányok. Ezzel kapcsolatban így nyilatkozott a szakember:

Két rangadó vár ránk egymás után. Az országos bajnok Kolozsvári Universitate otthonába látogatunk a jövő héten. A nyáron játszottunk már velük edzőmérkőzéseket. Nagyon kemény csapat, jó játékerőt képviselnek. Tudni kell, hogy nagyon sok idegenlégiósuk van és hét román válogatott játékos is játszik abban a csapatban. Úgy utazunk Kolozsvárra, hogy mindent megteszünk a minél jobb eredmény eléréséért. Reméljük, hogy sikeres lesz!” – mondta el Albu László.

Női Liga 1. alapszakasz 7. forduló
FK Csíkszereda – Galaci Universitatea 8–0 (2–0)

Csíkszereda, Városi Stadion 300 néző
Vezette: Mormeci Dumitru Robert (Brassó), asszisztensek: Toca Cosmin Gheorghe (Fogaras), Tunsoiu Marian (Újsinka)
Gólszerzők: Antal Anita (5., 50. és 86.), Bartalis Barbara (21. és 63.), Nyéki Anna (52.), Balázs Eszter (59.), Horváth Luca (75.)
FK Csíkszereda: Balog Bolgárka – Szentes Szabina, Berkeczi Emőke (Abos Bianka, 79.), Horváth Luca, Albu Erika – Szőke Eszter, Nyéki Anna, Antal Anita – Balázs Eszter (Péter Kinga, 61.), Bartalis Barbara (Nagy Noémi, 85.), Györgyicze Réka (Szász Ildikó, 79.) Vezetőedző: Albu László
Galaci Universitatea: Bobocea Georgiana – Rosen Mihaela, Bengescu Issabelle, Oltean Andrada, Bot Lavinia, Ivan Mihaela, Sfețcu Ioana, Dumitru Daniela, Drosu Diana, Dică Alexia, Munteanu Georgiana Vezetőedző: Călinescu Gabriel

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza