Három győzelemmel és egy vereséggel kezdték a 2026–2027-es bajnoki idényt akadémiai csapataink.
Három győzelemmel és egy vereséggel kezdték a 2026–2027-es bajnoki idényt akadémiai csapataink. U18-as együttesünk az FC Argeș otthonában aratott 2–1-es sikert, míg az U17-esek a hajrában maradtak alul Pitești-en. Târgoviștén az U16-os és az U15-ös korosztályunk is magabiztos, gólgazdag győzelemmel rajtolt.
U18
U18-as csapatunk az Ifiliga nyugati csoportjában az FC Argeș vendégeként kezdte az idényt. Goran Kopunović együttese már a 11. percben vezetést szerzett Bódi Lehel révén, és előnyét egészen a hajráig megőrizte. A házigazdák Sandu Daniel 84. percben szerzett találatával egyenlítettek, csapatunk azonban nem elégedett meg az egy ponttal: Máthé Apor a 91. percben megszerezte a győztes gólt.
– Tudtam, hogy az Argeș otthonában sosem könnyű játszani. Korábban egyszer sem tudtam ott nyerni, és azt is tudtam, hogy jó csapatuk van, amely agresszívan fog futballozni. Erre készültünk, közben pedig a saját játékunkat játszottuk. Nagyon elégedett voltam a srácokkal, és gratuláltam nekik. Ugyanakkor mindig azt mondom: ez csak az első forduló, még semmi sem történt. Szerényen megyünk tovább, bízom a további kemény munkában, és készülünk a következő mérkőzésre – értékelt Goran Kopunović vezetőedző.
Ifiliga, alapszakasz, nyugati csoport, 1. forduló
Campionii FC Argeș–FK Csíkszereda 1–2 (0–1)
Gólszerzők: Sandu (84.), illetve Bódi (11.), Máthé (90+1.).
Campionii FC Argeș: Șerban Matteo Ionuț – Hera George Bogdan, Haiducu David Ioan, Căprioru Ianis Gabriel, Sîrba Albert Mihai, Lică David Valentin, Marin Mario Antonio, Sandu Daniel, Iliescu Alexandru Mihai, Mituică Marco Andrei (csapatkapitány), Vladu Iulian Mario.
Játszott még: Voiculescu Robert Alexandru, Dinescu Bogdan Andrei, Zamfirache Andrei Valentin.
Vezetőedző: Ceaușu Daian Mihai.
FK Csíkszereda: Deáky Zsombor – Kertész Márk, Papp György, Cătrinoi-Cornea Sebastian, Vass Norbert Andrei, Máthé Apor (csapatkapitány), Tóth-Pál Milán, Balázs Attila, Prezsmer Victor László, Bódi Lehel, Tatu-Józsa Márk.
Játszott még: Ilyés Máté, Baior Darius Daniel.
Vezetőedző: Goran Kopunović.
Sárga lapok: Mituică (22.), Marin (77., 86.), Sandu (90.), illetve Tóth-Pál (39.), Cătrinoi-Cornea (51.), Máthé (87.).
Kiállítva: Sîrba (76.), Marin (86.), mindketten az FC Argeș játékosai.
U17
U17-es együttesünk szintén jól kezdte pitești-i mérkőzését. Fazakas Zalán a 43. percben megszerezte a vezetést, így csapatunk 1–0-s előnnyel vonulhatott szünetre. Az eredmény egészen a 79. percig nem változott, ekkor Tudoran Eduard Petruț egyenlített, majd a hosszabbítás harmadik percében a csereként pályára lépő Dobre Yanis Ștefan a hazaiak javára döntötte el a találkozót.
U17 Elitliga, alapszakasz, nyugati csoport, 1. forduló
Campionii FC Argeș–FK Csíkszereda 2–1 (0–1)
Gólszerzők: Tudoran (79.), Dobre (90+3.), illetve Fazakas (43.).
Campionii FC Argeș: Tănase Antonio Nicolas – Cătulescu Eric Andrei, Niculiță Andrei Laurențiu, Tudoran Eduard Petruț (csapatkapitány), Neacșu Raul Gabriel, Ciobanu Ianis Constantin, Vitan Darius Gabriel, Cotea Tiberiu Constantin, Ștefănescu Alexandru Gabriel, Florea Sebastian Andrei, Olteanu David Mihai.
Játszott még: Enache Eduard Constantin, Dobre Yanis Ștefan.
Vezetőedző: Iulian Crivac.
FK Csíkszereda: Kajtár András – Hella-Fehér Dániel, Keresztes Ákos, Szabó Örs, Fülöp Farkas, Klein Tizian Mihály, Fazakas Zalán, Lukács Bence, Jánoska-Máthé Krisztián Levente, Oniga Victor Nicolae, Györfi Bence (csapatkapitány).
Játszott még: Jánosi Zsolt, Miklós Elemér Béla.
Vezetőedző: Mitra Szilárd.
Sárga lap: Vitan (90+1., FC Argeș).
U16
Nagy melegben, kissé tompán kezdett U16-os csapatunk Târgoviștén, ennek ellenére végig mezőnyfölényben futballozott. Boér Szabolcs és Matei Darius Cornel találataival már a szünetben kétgólos volt az előnyünk. A második félidőben Boér még kétszer volt eredményes, így mesterhármast szerzett, ötödik gólunkat pedig Debrenti Milán lőtte. A házigazdák két találattal szépítettek, de győzelmünk egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben.
– Nagyon nagy melegben játszottuk le a mérkőzést, ami az elején rá is nyomta a bélyegét a játékunkra, hiszen elég tompák voltunk. Látszott ugyanakkor, hogy labdabirtoklásban és játékban mi uraljuk a mezőnyt. Voltak helyzeteink, kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, a vezetést azonban csak az első félidő hajrájában sikerült megszereznünk, amire szerencsére hamar érkezett a második gól is. A szünet után rendeztük a sorainkat, agilisan futballoztunk, és jó volt látni azt a lendületet, amelyet már a felkészülési mérkőzéseken is tapasztaltunk a srácoktól. Három további gólt szereztünk, és egy büntetőt is kihagytunk, így a mérkőzés összképe alapján teljesen megérdemelten nyertünk. A két kapott gól előzményei zavaróak, mert mindkét helyzet elkerülhető lett volna, de a győzelmünk egyetlen másodpercig sem forgott veszélyben. Örülök a jó rajtnak és a sok gólnak, reméljük, hogy ez a lendület még messzire visz bennünket – fogalmazott Fogarasi Zoltán vezetőedző.
U16 Elitliga, alapszakasz, 1. csoport, 1. forduló
Chindia Târgoviște–FK Csíkszereda 2–5 (0–2)
Gólszerzők: Oprea (63.), Pandele (90.), illetve Boér (37., 60., 72.), Matei (38.), Debrenti (83.).
Chindia Târgoviște: Nicolae Kevin Cristian Ioan – Hodorog Ionuț Laurențiu, Voicu Radu Luca Nectarie, Oprea George Robert, Ghinea Mihai Corneliu, Mânguță Darius Andrei, Toma Eduard George, Tăutu Alexandru, Petre Eduard Gabriel, Ștefan Florin Ionuț, Mircea Rareș Nicolae (csapatkapitány).
Játszott még: Gociu Ionatan Ionuț, Stăncescu Rareș Sebastian Ioan, Pandele Romario Cosmin, Ciobanu Antonio Mihai, Văduva Paul.
FK Csíkszereda: Bâlbâe Róbert – Kiss Hunor, Kósa Áron (csapatkapitány), Forró Patrik, Polgár József, Șeitan-Pataki David, Boér Szabolcs, Matei Darius Cornel, Szabó Ákos, Deák Kristóf, Orbán Hunor.
Játszott még: Debrenti Milán, Déva Kristóf, Székely Edmond, Murgui Mario Nicolas, Lukács Bence Balázs.
Vezetőedző: Fogarasi Zoltán.
Sárga lapok: Nicolae (36.), illetve Șeitan-Pataki (31.).
U15
Az U15-ös korosztály lendületes, helyzetekben gazdag futballal és jó helyzetkihasználással mutatkozott be: a szünetben már 3–0-ra vezetett, végül pedig 6–1-es győzelmet aratott.
– Ezzel a korosztállyal a târgoviștei kiszállással újabb fejezet kezdődött a játékosok futballpályafutásában. Innentől kezdve remélhetőleg négy éven keresztül az elitligás bajnokságokban fejlődhetnek, pallérozódhatnak és szerezhetnek értékes tapasztalatokat. Sikerült jól kezdenünk a bajnokságot, és magabiztos győzelemmel indítani a pontvadászatot. Lendületes, helyzetekben gazdag játékot mutatott be a csapat, amelyhez ezúttal megfelelő helyzetkihasználás is párosult. Természetesen van még bőven munka előttünk, mind taktikai, mind fizikális téren, de hétről hétre azon dolgozunk, hogy a srácok egyre jobb állapotba kerüljenek, és a szombati mérkőzésekre mindig a lehető legjobb formájukat tudják hozni. Reméljük, hogy ez a győzelem megfelelő alapot ad a következő heti munkához és a csapat motivációjához, hogy maximális lendülettel készülhessünk a hétvégi, Petrolul elleni újabb kihívásra. Gratulálunk a srácoknak, szép munka volt, de lépésről lépésre kell haladnunk, és teljes erőbedobással készülünk a következő feladatra – összegzett Burus Bernát vezetőedző.
U15 Elitliga, alapszakasz, 1. csoport, 1. forduló
Chindia Târgoviște–FK Csíkszereda 1–6 (0–3)
Gólszerzők: Faur (75.), illetve Hajnal (7.), Sângerean (8., 37.), Bejinariu (49.), Farkas (68.), Ilyés (75.).
Chindia Târgoviște: Călin Darius Mihai – Buzescu Alexandru Gabriel, Daia Răzvan Andrei, Brian Ianis Gabriel, Voicu Roberto Georgian (csapatkapitány), Cernat David, Andronache Mihai Victor, Faur Ștefan Ianis, Dan Nicolae Darius, Popescu Luca, Stoicescu Mihnea Ștefan.
Játszott még: Zaharia Florentin Ionuț, Radu Patrick Ionuț, Iordan Mario Nikolas, Mica Mario Alexandru, Zamfir David Valentin.
FK Csíkszereda: Géczi M. – Farkas Á., Jánosi H., Boga O., Lovas B., Kozma G. (csapatkapitány), Becze B., Hajnal L., Törő M., Sângerean A., Bejinariu L.
Játszott még: Gagiu M., Ilyés M., Benkes A., Szővérfi R., Makkai V.
Vezetőedző: Burus Bernát.
Sárga lapok: Buzescu (57.), illetve Lovas (31.), Becze (33.).
Preakadémia: Huși-ban léptek pályára fiataljaink
Preakadémiai együtteseink a Hușana Huși vendégeként játszottak felkészülési mérkőzéseket. U14-es csapatunk – amelyben ezúttal U13-as játékosok szerepeltek – 5–0-s vereséget szenvedett, míg az U13-as találkozó, amelyre U12-es játékosokat neveztünk, 5–1-es hazai győzelemmel zárult. Utóbbi mérkőzésen Blagu Petru szerezte csapatunk gólját.
U14: Hușana Huși–FK Csíkszereda (U13) 5–0
U13: Hușana Huși–FK Csíkszereda (U12) 5–1. Gólszerzőnk: Blagu Petru.
R. A.
