Óriási küzdelem árán tartotta itthon a három pontot U15-ös csapatunk a Jászvásár ellen a hétvégén, Burus Bernát vezetőedző elemzi ki a pályán történteket.

Óriási küzdelem árán tartotta itthon a három pontot U15-ös csapatunk a Jászvásár ellen a hétvégén, Burus Bernát vezetőedző elemzi ki a pályán történteket:
Szerettük volna kijavítani és rendbe rakni azt a kis kisiklást, amit Bákóban követtünk el, hiszen tudtuk, hogy az az eredmény nem azt tükrözte, ami valójában történt a pályán. Tudtuk, hogy mi fog ránk várni, hiszen már kétszer találkoztunk az ellenfelünkkel, de mindkét mérkőzés idegenben volt, abból egyszer győztesen és egyszer vesztesen hagytuk el a pályát. Most hazai környezetben néztünk szembe a nagyon masszív és agresszív jászvásári csapattal.
Ennek ellenére nagyon pozitívan és határozottan kezdtük a mérkőzését, megvolt a kellő agresszivitás és az a határozottság, ami egy olyan csapatot illet aki hazai pályán játszik. Nyitott mérkőzésnek indult, ahol egyik csapat sem feltárt karokkal érkezett meg a pályára, ez érződött is, hiszen a mérkőzés elején inkább Poli előtt adódtak lehetőségek, de ezután teljesen egészségben át tudtuk venni az első félidő irányítását. Kapufa, átlövések és folyamatos támadások előzték meg az első gólunkat, érződött és érett már nagyon az első gólunk, majd egy gyönyörű szöglet után sikerült megszerezni a vezetést. Ezt követően se engedtek ki a srácok, és folyamatosan nyomás alá tudtuk helyezni az ellenfelünket annyira, hogy a második félidőre már 2–0-ás állással tudtunk fordulni.
Félidőben átbeszéltük, hogy nem szabad kiengedni, és folytatni kell azt a nyomást, amit az első félidőben is tudtunk produkálni, sajnos a második rúgott gólunk inkább megnyugtatott, minthogy felpörgetett volna, ezért egy picit alacsonyabb fordulatszámon működött a csapatunk, aminek hamar meglett a látszata is, hiszen a 46. percben az ellenfelünk fel tudott zárkózni egy egységre.
Ezután a mi részünkről nem mondhatni, hogy sok futballt produkáltunk volna a mérkőzés további részében, de annál inkább hősies védekezés és nagyon kompakt csapategység jellemezte a játékunkat.
A labdarúgásban sokszor célok törvényeket bontanak, ez most így történt a mi esetünkben is, hiszen a cél a három pont megszerzése volt, igaz, az első félidő remek játékot hozott magával, de a második félidőben ahhoz, hogy a három pontot itthon tudjuk tartani, most picit rombolnunk kellett a játékot. A futball sokrétű, ezért fontos az, hogy a gyerekek megtapasztalják azt is, hogy vannak ilyen mérkőzések is, amelyen nem biztos, hogy szép játékkal lehet megszerezni a három pontot.
Nagy gratula a srácoknak a stáb részéről, sok időnk nincs ünnepelni, hiszen kedden már bajnoki mérkőzés vár ránk a Ghenceában.
R. A.