Emlékezetes volt U15-ös csapatunk hétvégi mérkőzése a Bákói FC ellen, amikor drámai küzdelemben tartottuk itthon a pontokat.
Emlékezetes volt U15-ös csapatunk hétvégi mérkőzése a Bákói FC ellen, amikor drámai küzdelemben tartottuk itthon a pontokat.
A találkozót Fogarasi Zoltán vezetőedző a következőképpen értékelte ki:
„Az első félidőben az előre megbeszélt mérkőzésterv alapján futballoztunk: elvettük ellenfelünktől a teret és az időt. Korán vezetést szereztünk, ami még nagyobb önbizalmat adott a csapatnak, így a kétgólos előnyünk a játék képe alapján teljesen megérdemelt volt.
A második félidőben a korai kiállítás után egy új mérkőzés kezdődött, de szervezett védekezésünknek köszönhetően az ellenfélnek nem volt komolyabb helyzete. A védekező pontrúgásoknál azonban meggyűlt a bajunk a jó erőben lévő vendégekkel, akik mindkét góljukat szögletek után szerezték. Ezekben a játékszituációkban a jövőben feltétlenül javulnunk kell.
A sors igazságtalansága lett volna, ha a hosszabbítás utolsó percében ellenünk megítélt tizenegyesből egyenlített volna az ellenfél, de a mérkőzésbe remekül beszálló Bâlbâe Robert bravúros védésének köszönhetően teljesen megérdemelten nyertük meg a találkozót.”
R. A.
Fotó: Pál Zoltán