Annak ellenére szenvedett minimális különbségű vereséget U16-os együttesünk az Elit Liga rájátszásának 7. fordulójában, hogy a mérkőzés nagy részében kontroll alatt tartotta a játékot. A találkozót követően Burus Bernát vezetőedző értékelte a látottakat.
Annak ellenére szenvedett minimális különbségű vereséget U16-os együttesünk az Elit Liga rájátszásának 7. fordulójában, hogy a mérkőzés nagy részében kontroll alatt tartotta a játékot. A találkozót követően Burus Bernát vezetőedző értékelte a látottakat.
A szakember az elmúlt időszak terhelésére és a mentális fáradtságra is kitért.
– Eseménydús héten vagyunk túl, ahol első körben 3-0-ról kellett energiát és erőt gyűjteni ahhoz, hogy bravúrral tudjunk pontot menteni Bukarestben majd pedig keddre kellett újból megújulni és megtöbbszörözőtt erőket bevetni ahhoz, hogy a továbbjutást ki tudjuk harcolni a kupa elődöntőjében – fogalmazott Burus Bernát.
Hozzátette, hogy a bajnoki mérkőzésen elsősorban mentálisan érződött a fáradtság.
– Úgy érzem erre a bajnokira legfőképp mentálisan fáradtunk el, és ez érződött a játék pontatlanságán az adott technikai megoldásokon és a taktikai megoldásokban is. De, ennek ellenére bőven megvolt a lehetőségünk arra, hogy a három pontot itthon tartsuk – mondta.
Az ellenfél játékerejéről és az első félidő képéről is beszélt.
– Egy fizikálisan masszív de játék tudásban nem jobb csapattal néztünk szembe. Az első félidőben legfőképpen rögzített szituációk után voltunk veszélyesek ahol pár méterről, a kapu torkából nem tudtunk be találni. Igazából teljes mértékben kontroll allatt tartottuk a mérkőzést az első félidőben, de ezúttal hiányzott a gól a játékunkból – részletezte.
A második játékrész fordulópontjait is kiemelte.
– A második félidőben is hasonlóképpen alakult a játék képe, egy beadás után ajtó ablak szituáció maradt ki ahol ismét nem tudtunk az üres kapuba betalálni, majd ezután ahogy a futballban lenni szokott: az ellenfél az egyetlen adandó helyzetét gólra tudta váltani egy egyéni hiba után. Kapufáig még el tudtunk jutni a mérkőzés során, de most sajnos nem befelé pattant. Igazságtalan eredmény született, és sajnos ezen a mérkőzésen nem érdemeltük meg, hogy vesztesen hagyjuk el a pályát – zárta értékelését Burus Bernát.
Orbán László
Fotó: Pál Zoltán
