Liga 2│Vădana igaza

Liga 2│Vădana igaza

Az előzetes várakozásainkra alaposan rácáfolva, Szlatinán az FK Csíkszereda vereséget szenvedett. A mérkőzés eredményét két játékvezetői ítélet döntően befolyásolta. Vajon a kolozsvári Vădana Sorin sípmesternek igaza volt? Az alábbi írás ezt vizsgálja.

Szerző: Ráduly Róbert Kámán

A Liga 2 9. fordulója keretében csapatunk Szlatinára látogatott. Nem számíthattunk könnyed sétagaloppra, hiszen a hazaiak egyrészt a találkozót megelőző három mérkőzésünkön hét pontot szereztek, másrészt az oltyán alakulat korábban a Bodzavásárt és a Szloboziát is megtréfálta. Mindkettő ellen a végjátékba betalálva szerzett értékes pontot.

Egy fiatalember Kolozsvárról

A találkozó vezetésére a szakszövetség a kolozsvári Vădana Sorint jelölte, a sípmester két segédje Necula Mihăiță és Călin Daniel volt. Vădana a 2015/16-os idényben kezdett el országos szinten bíráskodni. Az első idényében kizárólag ifjúsági mérkőzéseket vezetett. A Liga 3-ban 2017 áprilisában mutatkozott be. Továbblépésére három és fél év múlva került sor, a Liga 2-ben 2020. november 25-én Lénárdfalván sípolt először. Ezen a szinten nem számít tapasztalt játékvezetőnek, hiszen a Szlatinai VSK - FK Csíkszereda mérkőzést megelőzően a második vonalban mindössze tizennégy összecsapást vezetett. Amúgy a karrierje felfele ívelő pályáján lévő fiatalember, a szakmai ranglétrán mindeddig szépen haladt. A mérkőzések vezetésével 2009 óta foglalatoskodó Vădana Sorin Dan, 2013-ban szerezte meg a második, 2018-ban pedig az első osztályú minősítést. 2017-ben lépett a Liga 3-as keretbe, 2021 óta pedig a Liga 2-es játékvezetői kör tagja. Szép jövő áll előtte, hiszen november elsején csupán 28. életévét tölti. Fiatalabb tehát, mint a pályára lépő játékosok egy része.

Két döntő ítélet

Vădana Sorin karrierje szempontjából a Szlatinai VSK - FK Csíkszereda bizonyára fontos mérföldkő marad. A kolozsvári sípmester ugyanis két esetben is döntően befolyásolta a találkozó végkimenetelét. A 33. percben, Kovács Márk belépője nyomán büntetőt ítélt, majd az 57. percben, Doman jól látható kezezését követően, továbbot intett.

A 33. percben

Doman végez el gyorsan egy bedobást a bal oldalról, a tizenhatos vonalának magasságából, majd a labda Pisăru bal lábáról, Kovács Márk feje búbját és Oprescu homlokát érintve, Nițu Luis elé kerül, aki a felszabadítani igyekvő közvetlen ellenfelét megelőzve, ballal tovább rúgja a játékszert. A megkésve közbeavatkozó Kovács Márk bal lába, a labda helyett Nițu bal lábát találja el. Vădana Sorin, habozás nélkül a sípjába fúj és a tizenegyes pont irányába mutat. Kovács Márkhoz hasonlóan, több FK játékos is tiltakozik, de a visszajátszás is megerősíti, hogy a játékvezetőnek van igaza. Domán áll a labda mögé és kilövi a bal felsőt (1:0).

Az 57. percben

a Trașcu által a saját tizenhatosból oldalra fejelt játékszert, Pisăru tereli Doman irányába, akinek a labda a kezét érinti. Necula Mihăită, az esetet szemből figyelő oldalvonali segédvezető, a zászlóját a magasba lendítve azonnal jelzi a kezezés tényét, de Vădana Sorin továbbot int. A Domántól kapott labdával Leață iramodik meg a jobb oldalon, majd a félpályán átrobogva középre húz és a mintegy hatvan méteres vágtája végén, a leshatárról kilépő Nițu Luist remek ütemben ugratja. A ziccerbe került szlatinai támadó, miután elhúzza a kapujából kifutó Gyenge Szilárd mellett a labdát, nyolc méterről a hálóba gurít (2:0). A kapusunk az első, aki szamon kéri a kezezést a sípmesteren, de a játékvezetői döntés helyességének megkérdőjelezésében nem kevesebb, mint hét társa akad. A véleménynyilvánításból természetesen a kispad sem marad ki. Vita ide vagy oda, a gól az gól marad. De kinek volt igaza?

A kezezés ténye elvitathatatlan. Ezt nemcsak Necula Mihăiță segédjátékvezető, hanem az esethez közel helyezkedő Vădana Sorin sípmester is jól és közvetlen közelről látta. Akárcsak az FK kispad vagy éppen a teljes jobb oldali lelátó. Lendült a zászló, majd a némán maradó síp közepette, Dican Francisc keze is a magasba emelkedett. Mindhiába. Doman kezére ugyanis a saját térdéről-combjáról pattant a labda és az International Footbal Association Board (IFAB) legújabb ajánlása szerint nem büntetendő, ha a labda a test másik részén megpattanva érinti a kezet. Ezúttal is Vădana Sorinnak volt tehát igaza.

Bár mindkét játékvezetői ítélet az FK Csíkszeredát sújtotta, mindkétszer a sípmesternek volt igaza. Ne lepődjünk meg tehát, ha a közeljövőben Sorin Vădana az élvonalban is lehetőséget kap.

Csíkszereda, 2022. október 10.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza