Döntetlen első félidőt követően két gyors góllal megpecsételte Szász Ferenc együttesének sorsát az Universitatea Craiova a vasárnap délután lejátszott bajnoki mérkőzésen.
Döntetlen első félidőt követően két gyors góllal megpecsételte Szász Ferenc együttesének sorsát az Universitatea Craiova a vasárnap délután lejátszott bajnoki mérkőzésen.
Jól kezdtek a hazaiak, a hatodik percben előnybe kerültek Popescu révén. Hamar érkezett azonban a válaszunk, Nyitra szabolcs egy perc elteltével egalizált (1–1). A gyors gólváltást követően a félidő hajrájában gyorsultak fel ismét az események. A 45. percben Erdei Ramon találatával már mi vezettünk, azonban Man Ianys még a hosszabbításban egyenlíteni tudott (2–2).
A gyors egymásutánban esett gólok mérkőzésén a második félidőben az 58. és az 59. percben is eredményesek tudtak lenni a házigazdák és otthon tartották a három pontot (4–2).
A találkozó után Szász Ferenc vezetőedző értékelt honlapunknak.
"Nagyon nehéz egy edzőnek ilyen mérkőzés után szavakba önteni a beszámolóját. Ellenfelünk talán az egyik legjobb csapat a csoportunkban. Nagyon erősek, gyorsak az átmenetekben és a támadó szekciójuk is nagyon kreatív. Mindezt a mai mérkőzés nagy részében el tudtunk tüntetni és ez már gólokban is megmutatkozott. Ugyanakkor sajnálom, hogy egy-két játékos nem tudott egy ilyen mérkőzésen olyan mentalitással küzdeni, mint a csapat nagyon nagy része. Ilyenkor ezen játékosoknak kellene elmondani az érzéseit és nyilván mivel már nagyon közelítünk a felnőtt futball fele, itt már nem engedhetik meg maguknak, hogy egy csapat alázatos emberfeletti munkáját nem segíti és támogatja. Ez elfogadhatatlan! Ugyanakkor azt kell mondjam, ha egy ilyen impulzív mérkőzésből nem tanulunk, akkor tényleg semmiből. Sok lehetőséget tudtunk kialakítani, de a támadóink továbbra is küzdenek a góltalansággal. Bízom abban, hogy csapatom lelkileg építi magát és már a jövő héten győztes karaktereket mutatunk be Kolozsváron".
Elitliga U17, nyugati csoport, alapszakasz 3. forduló
Universitatea Craiova – FK Csíkszereda 4–2 (2–2)
Craiova
Vezette: Belega Eduard (Piteşti), asszisztensek: Bălan Gheorghită (Piteşti), Ionescu Mihai Marian (Bradu)
Gólszerzők: Popescu Andrei (6.), Man Ianys (45+1.), Tică Alberto (58.), Gîrgel Roberto (59.), ill. Nyitra Szabolcs (7.), Erdei Ramon (45.)
Sárga lap: Kertész Márk (67.)
Craiova: Florea M. – Tică A., Mițaru A., Popescu A., Șindilă L., Gîrgel R., Șantia F., Man I. (Păsat L., 67.), Văduva L., Papură M. (Trăistaru M., 84.), Călugărescu E. Vezetőedző: Mogoșanu Daniel
FK Csíkszereda: Antonucci Michele – Sajgó Kristóf, Kertész Márk, Papp György, Bencze Lóránd, Erdei Ramon, Brugger Dániel, Nyitra Szabolcs, Luca Noveli (Kárándi Roland, 88.), Ioo Edvin (Dande Erik, 46.), Bekő Kristóf (Szép Dávid, 58.) Vezetőedző: Szász Ferenc
Farkas Endre