Felkészülés | A Marosvásárhely ellen gyakoroltak az U18-asok

A Marosvásárhelyi MSE harmadosztályú felnőtt csapata ellen játszott edzőmérkőzést Nyárádszeredán edzőtáborozó, ifiligás, U18-as együttesünk. A minimális vereséggel végződő találkozón fiataljaink megállták a helyüket az idősebb játékosokkal szemben.

Felkészülés | A Marosvásárhely ellen gyakoroltak az U18-asok

A Marosvásárhelyi MSE harmadosztályú felnőtt csapata ellen játszott edzőmérkőzést Nyárádszeredán edzőtáborozó, ifiligás, U18-as együttesünk. A minimális vereséggel végződő találkozón fiataljaink megállták a helyüket az idősebb játékosokkal szemben.

A dunaszerdahelyi MOL Kukkonia Cup küzdelmei után Nyárádszeredán folytatta a nyári felkészülését a jövő hétvégi bajnoki rajtra hangoló ifiligás együttesünk. Szakál Csaba csapata a Marosvásárhelyi MSE felnőtt gárdája ellen játszott edzőmérkőzést. A találkozót a vezetőedző értékelte honlapunknak.

"Az elmúlt egy hétben nem az edzésterhelés jelentette a fő gondot, hanem az utazással eltöltött 30 óra, a dunaszerdahelyi nemzetközi tornán szerepeltünk, ahol szűk három nap leforgása alatt négy komoly mérkőzést játszottunk, majd onnan az edzőtábor felé vettük az irányt.

Elmondható, hogy több komoly fizikai megpróbáltatás érte a csapatot, amin a jelenlegi szűkebb létszámunk sem segített. Panaszunk nem lehet senkire, mindenki megfelelő hozzáállással tette a dolgát a meccseken. A fejlesztésre szánt első két hét még nem adott elegendő tartalékot arra, hogy megfelelő fizikai állapotba kerüljünk mivel az elmúlt időszakban úton voltunk, vagy meccset játszottunk. A tévhitekkel ellentétben nem a mérkőzés adja a játékosok csúcsterhelését, így egy jó pár edzés hiányzik ahhoz, hogy még ennél is jobb edzettségi állapotban legyünk, de azon fogunk dolgozni, hogy a bajnoki rajtra a lehető legjobb formában legyenek játékosok.

Hasznos, ha ilyen szintű felnőtt csapatok ellen játszunk edzőmérkőzéseket, mint a Marosvásárhely, hiszen az utánpótlás ligához képest itt egészen más történet zajlik. Sokkal magasabb az intenzitás, nagyobb a tempó, a megfelelő döntéseket kevesebb idő alatt szükséges meghozni, de említhetem a párharcokat is, ahol jóval nagyobb erőbedobásra vannak késztetve játékosaink. Ugyanakkor ezek a mérkőzések segítik, hogy a srácokat felkészítsük a felnőtt labdarúgás fizikális, mentális és taktikai kihívásaira. Jó iramú meccset tudtunk játszani a jól felkészített, kulturáltan futballozó hazai csapat ellen.

Az első félidővel kapcsolatban elmondható, hogy sokkal nagyobb tisztelettel léptünk pályára, mint azt kellett volna. Az első játékrész feléhez közeledve egy mélységi indítást követő védekezési hibánkat kihasználta a Marosvásárhely csapata és megszerezte a vezetést. A gól előtt és után is többet tudták birtokolni a labdát és veszélyesebbek voltak a támadásaik. Volt még két lehetőségük, hogy növeljék az előnyüket, illetve két veszélyes távoli lövés is, ahol védést kellett bemutatni a kapusunknak. Nekünk egy gólszerzési kísérletünk volt és főként pontrúgások után tudtunk veszélyeztetni.

A második etapban teljes sort cseréltek a hazaiak. Próbáltunk nyomást gyakorolni az a labdakihozatalaik során, illetve a középső zónában is, ez helyenként működött is, de azt szeretnénk, ha ezen a területen még nagyon sokat tudnánk előrelépni, és ennél jóval hatékonyabban, agresszívabban tudnánk nyomás alá helyezni az ellenfelünk játékosait. Az első negyvenöt perchez képest sokkal hatékonyabb volt a támadó játékunk és több alkalommal is helyzetbe kerültünk, de a gólszerzés nem jött össze. Viszont azt is meg kell említeni, hogy a Marosvásárhely is növelhette volna az előnyét, vagy le is zárhatta volna a találkozót. Mindent figyelembe véve egy rendkívül hasznos mérkőzést játszottunk, meg kell becsülni azokat a lehetőségeket, amikor jól felkészített, felnőtt csapatok ellen léphetünk pályára és ezáltal fejlődhet a csapat. Sok szerencsét és eredményes szezont kívánunk a Marosvásárhely csapatának!"

Felkészülési mérkőzés
Marosvásárhelyi MSE 1898 – FK Csíkszereda U18 1–0 (1–0)

FK Csíkszereda: Nagy Krisztián – Keszler-Nagy Roland, Sas David, Juhos Gábor, Morhan Jonathan – Balogh Szilárd, Leczki Norbert, Trombitás Dávid, Pacuraru Luca - Jakab Krisztián, László Norbert Vezetőedző: Szakál Csaba
Csereként pályára léptek: Deáky Zsombor, Tóth-Pál Előd, Endrődi Erik, Lungu Alex, Varró Richárd, Nagy Loránd, Polgar Denis

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza