Felkészülés | Döntetlennel búcsúztunk Törökországtól

Felkészülés | Döntetlennel búcsúztunk Törökországtól

Döntetlennel búcsúzott a törökországi edzőtábortól Liga 2-es felnőtt csapatunk. A német Regionalligában szereplő SV Eintracht-Trier 05 elleni 1–1 után hazautazott a gárda, amely öt felkészülési találkozót vívott az Antalyában eltöltött idő alatt.

Lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a törökországi edzőtáborban másodosztályú felnőtt csapatunk. A fiúk a német Regionalliga Südwestben (negyedosztály) szereplő SV Eintracht-Trier 05 ellen léptek pályára pénteken délután, a hazautazás előtt. A találkozó alaphangulatát meghatározta az a mintegy harminc német szurkoló, akik lelkes biztatással űzték, hajtották a Rajna-vidékieket. A drukkerek kiírással emlékeztek meg a törökországi földrengés áldozatairól: „Imádkozzatok Törökországért” – hirdette angol nyelvű molinójuk.

A csapat szakvezetése ezúttal az előző mérkőzésen kevesebb játékidőt kapó labdarúgókat szerepeltette kezdőként, míg a legutóbb kezdők csereként szálltak be. Csala Róbert kisebb sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot, ahogy Eperjesi Gábor, Marvin Schieb, Omar El Sawy és Gál-Andrezly Péter sem száz százalékosak még. Ők ezúttal is pihenőt kaptak.

A pályára lépők viszont lendületes mérkőzést produkáltak, nem sok lehetőséget hagytak a Triernek a kibontakozásra. Igyekezetünknek a 39. percben lett meg az eredménye, amikor Kovács Lóránt akcióból betalált. Az eredmény egészen az utolsó pillanatig nem változott. A lefújás előtt a németek voltak eredményesek, így döntetlennel ért véget a találkozó. A meccs krónikájához tartozik, hogy több komoly ziccert is sikerült kialakítani és a kapufa is a németekkel volt két alkalommal.

Két győzelem, három döntetlen

A csapat öt edzőmérkőzést játszott Törökországban, két győzelem mellett három döntetlen a mérleg. A fiúk legközelebb február 18-án, szombaton lépnek pályára, hazai pályán fogadják edzőmeccsen a Dési Unirea csapatát.

SV Eintracht-Trier 05 – FK Csíkszereda 1–1 (0–1)
Belek
Az FK gólját Kovács Lóránt szerezte a 39. percben.
FK Csíkszereda I. félidő: Karácsony Márk – Kovács Márk, Veres Szilárd, Vita Dániel, Csiszer Balázs, Csürös Attila, Kovács Lóránt – Bakos Ervin, Csala Róbert, Dino Stančič – Jelena
Richárd
FK Csíkszereda II. félidő: Moga Bogdan – Kovács Márk, Kelemen Dávid, Apro Claudiu, Paul Pîrvulescu – Mickaël Panos, Andrei Gheralia – Roberto Romeo, Soufiane Jebari, Dino Stančič – Ignas Kruzikas

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza