Kispad | Rokupa U17 | Szakál Csaba | Sepsi OSK – FK 2–6

Sepsiszentgyörgyi győzelemmel búcsúzott 2023-tól U17-es csapatunk. A kupatalálkozót Szakál Csaba vezetőedző értékelte honlapunknak.

Kispad | Rokupa U17 | Szakál Csaba | Sepsi OSK – FK 2–6

Sepsiszentgyörgyi győzelemmel búcsúzott 2023-tól U17-es csapatunk. A kupatalálkozót Szakál Csaba vezetőedző értékelte honlapunknak.

"Rendkívül jó mentalításban, sikerre éhesen léptünk pályára, ez az egyik legfontosabb számunkra. Tétje volt az összecsapásnak, hiszen egyértelmű célunk, hogy két fronton is harcoljunk a tavaszi szezonban. A remek őszi play-off zárás után a kupában is egyértelműen nyerni mentünk Sepsiszentgyörgyre. Nem is lehetett más a célunk! Jól ismertük a házigazdákat. Az alapszakaszban, az utolsó hazai bajnoki mérkőzésén látogattak hozzánk, ahol végül 3–3-as döntetlent játszottunk. Akkor a Sepsi a találkozó kilencvenötödik percében tudta döntetlenre menteni az eredményt. Magunknak is bizonyítani akartunk, hiszen ahogy feljebb már említettem, az alapszakasz hajrájában két fontos pont kicsúszott a kezünkből, amivel most komoly előnyünk lenne a play-offban.

A srácok nagyon fegyelmezettek voltak védekezésben. Törekedtünk a labdabirtoklásra, ezt is terveztük, és azt kell mondanom, hogy ebben a játékelemben nagy fölényünk volt. A támadó játékunkon is érződött, hogy nagyon tudatosan építjük fel. Labdakihozatalunk jól működött, pedig a hazaiak igyekeztek magasan védekezve nyomás alá helyezni minket. Ahogy kijöttünk a “szorításból”, nagyon bátor megoldásokat vállaltunk, és ennek a meg is lett a gyümölcse. Fő erényeink kihasználása mellett ezen az összecsapáson élesek voltunk labdaszerzésekben, és az átmenetekben is sokkal gyorsabbnak bizonyultunk.

A második játékrészben mind az öt csere lehetőségünket kihasználtuk, igyekeztünk minél több lehetőséget biztosítani azoknak, akik pályára léptek. Összeségében elmondható, hogy nagyon magabiztos győzelmet arattunk. A második félidő utolsó húsz percére belekényelmesedtünk a mérkőzésbe. Ennek ellenére ki tudtunk alakítani egy olyan előnyt, aminek a megtartása abszolút nem forgott veszélyben. A legfontosabb azonban, hogy ilyen magabiztosan nyertünk az ellen a Sepsi ellen, amely az utóbbi időben komolynak mondható erősítéseken esett át. Ezúton szeretnénk az egész csapat nevében Mindenkinek Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket, és Boldog Új Évet kívánni!"



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza