Női Liga 1 | A favorithoz látogatunk

Női Liga 1 | A favorithoz látogatunk

Nem kisebb kihívással néz szembe Liga 1-es női csapatunk, mint az, hogy vasárnap a női futball hazai egyeduralkodójának számító Kolozsvári Universitatea otthonában álljon helyt. A feladat nem lesz könnyű, ellenfelünk az utóbbi 12 bajnokság győztese.

Remek hazai győzelemmel hangolt első osztályban szereplő női labdarúgó csapatunk a Kolozsvári U elleni mérkőzésre. A fölényes siker után ahhoz az együtteshez látogatunk, amely az idei szezonban csupán a zöld asztal mellett veszített pontokat. A kincses város kirakatcsapata a Temesvári Politehnica ellen hazai pályán győzött 2–0 arányban, ám a bánságiak fellebbezése nyomán a labdarúgó szövetség fegyelmi bizottsága a vendégek javára írta a mérkőzést 3–0-s gólkülönbséggel.

A Kolozsvár így a második helyre szorult a bajnoki tabellán a Temesvár mögött, jelenleg öt egységgel előzik meg Albu László lányait. A „papíron” kapott három gólon kívül csupán szintén három alkalommal találtak be az U ellenfelei, az előző játéknapon a Bukaresti Fair Play-nek ez kétszer is sikerült, ám sok köszönet nem volt benne, hiszen a kolozsváriak 15–2-re győztek. Aktuális ellenfelünk hét meccs alatt 47-szer volt eredményes, ez bizony csaknem hét szerzett gólt jelent átlagban meccsenként.

Idegenből eddig egy pont

A mi csapatunknak eddig idegenben nem sok babér termett. Míg hazai pályán mind a négy mérkőzésünket megnyertük, vendégként három találkozón csupán egy pontot sikerült bezsebelni. A második fordulóban a szomszédvári rangadón Székelyudvarhelyen harcoltunk ki döntetlent. Azóta kétszer léptünk fel távol Csíkszeredától és mindkétszer vesztesen hagytuk el a játékteret.

Albu László csapata teljes kerettel vág neki a mérkőzésnek, felépült sérüléséből és szükség esetén bevethető Kristó Laura és Mezőssy Melánia is. A találkozó 12 órakor kezdődik. A mérkőzést a frf.tv oldalon lehet élőben követni. Hajrá, FK! Hajrá, Székelyföld!

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza