Adventi naptár: A 97-es korosztály

Adventi naptár: A 97-es korosztály

A várakozás időszakát éljük. A hagyomány, a hit és a remény a hétköznapjainkat átrendező világjárvány közepette jelentősen felértékelődött. Éppen ezért egyesületünk a sportbarátokat, szurkolókat, a földgolyó különböző részein élő magyar gyerekeket és felnőtteket a karácsonyi ünnepkörben rendhagyó Anventi Naptárral köszönti. Karácsonyig minden áldott napon egy-egy kis történetet osztunk meg sorstársainkkal. Fogadják, olvassák és osszák meg olyan szeretettel, amilyennel az elkövetkező sorok, mondatok, gondolatok íródtak.

Ezzel az Adventi Naptárral kíván meghitt ünnepeket az FK Csíkszereda apraja és nagyja. Áldott Karácsonyt mindenkinek!

A 97-es korosztály (XXIV)

2013-2014-es szezont írjuk a Székelyföld Labdarúgó Akadémia megalakulásának első évét.

Ebben  a szezonban útjának indult két akadémiai csapat az U16 és U18 az akkor még úgynevezett ,,Országos Republikán Bajnokságban’’. Ekkor még nem létezett a mostani ,,Elit’’ bajnokság, így a régió legjobb csapataival ifjúsági központjaival kellett megküzdenünk, olyan csapatok ellen, akik akkor és még most is első ligás utánpótlásnak számítottak: FC Brassó, Corona Brassó, Petrolul Ploiești, Astra Ploiești és Dinamo Onești (bukaresti Dinamo akadémiája).

A téli szünet előtt a 6. helyen tanyáztunk két pontra az éllovas Dinamo Onesti-től, reális esélyekkel arra, hogy az első két hely valamelyikén végezzünk. Egy nagyon jó téli felkészülés után, amit Felcsúton töltöttünk a Puskás Akadémia keretein belül, a tavaszi szezont (a returt) egy győzelemmel majd egy verességgel kezdtük. Szerencsére idejében jött az ébresztő, pont az Astra otthonában, így ezt a pofont egy 7 meccses győzelmi sorozat követte, úgy hogy az utolsó két fordulóban a második helyen álló Petrolult és az élen álló Dinamót megverve feltornásztuk magunkat az első helyre. Megnyertük az országos bajnokság 2-es csoportját 45 ponttal, 4 ponttal magunk mögött hagyva a Petrolul Ploiesti csapatát.

Elmondhatjuk, hogy első nekifutásra, mint akadémiai csapat az U16 és az U18 is jelesre vizsgázott, Kurkó Attila együttese 1., Burus Csaba legénysége a 3. helyen zárta a 2013-2014-es szezont ezzel az akkori időben kisebb futball törtélmet írva.

Szerző: Burus Bernát



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza