A várakozás időszakát éljük. A hagyomány, a hit és a remény a hétköznapjainkat átrendező világjárvány közepette jelentősen felértékelődött. Éppen ezért egyesületünk a sportbarátokat, szurkolókat, a földgolyó különböző részein élő magyar gyerekeket és felnőtteket a karácsonyi ünnepkörben rendhagyó Anventi Naptárral köszönti. Karáncsonyig minden áldott napon egy-egy kis történetet osztunk meg sorstársainkkal. Fogadják, olvassák és osszák meg olyan szeretettel, amilyennel az elkövetkező sorok, mondatok, gondolatok íródtak.
Ezzel az Adventi Naptárral kíván meghitt ünnepeket az FK Csíkszereda apraja és nagyja. Áldott Karácsonyt mindenkinek!
Székely szurkolók: erdőn rejtőzködve, otthon hallgatózva... (IV.)
A történelem ismétli önmagát. A madéfalvi veszedelmet megelőző 1763-as esztendőhöz hasonlóan a derék székelyek 1982-ben ismét az erdőkbe vonultak. Románia ugyanis takarékossági szempontok miatt nem vásárolta meg a világbajnokság közvetítési jogait. Számos munkaközösségben antennagyártásba fogtak, a kis hordozható tévék felértékelődtek és délutánonként megindult férfihad exódusa a bolgár vagy orosz köztévé jelének becserkészésére, majd az éj leple alatt az alkalmi szurkolóhad hosszú kocsisorokba szerveződve lopozott haza. Az élelmesebbek sátrakat húztak és a körülményeket meg kell honorálni alapon, hozzájárulást gyűjtöttek. Székelyföldön alig néhány nap alatt valóságos mozgalom alakult ki.
Aki nem mehetett, az füllel követte az eseményeket. A szomszéd Muki bácsi VEF rádiója nagy becsbe került. Bár azzal lehetett legjobban befogni Budapestet, de a közvetítés minősége így is gyatra volt.
A világbajnokság belga-argentin mérkőzését, az El Salvador elleni magyar gálát, sima vereségel végződő magyar-argentint és a továbbjutásról döntő belga-magyar ki-ki mérkőzést is a Sándor család konyhájában izgultam végig. Az utóbbi, mindent eldöntő találkozón a magyarok Vargának hála sokáig továbbjutásra álltak, de a végjátékban született belga találat a csoportkör végével hazaparancsolta őket.
A késő esti találkozókat egy meggyötört, kék szigetelőszalaggal összetákolt hazai gyártmányú „hordozható” rádión próbáltam követni. Találomra, de kifinomult mozdulatokkal tekergettem az állomáskeresőt és esetenként a szerb, a spanyol, német vagy francia rádióközvetítésből próbáltam kihámozni a történéseket. Nada y nada, azaz semmi és semmi, mondogatta szomorúan a spanyol spíker, miközben a nagy futballáz közepette álomba szenderültem.
Az 1982-ben indult mozgalom 1986-ra kiteljesedett. Olyannyira, hogy voltak akik a jó vételi pontokra hétvégi házat építettek. Ezúttal Mexikóban volt az esemény, 1970 után másodjára. A torna előtt a brazilokat három nullra legyőző magyar válogatott nagy reményekkel utazott a tengeren túlra. A lelkesedés a székely sportbarátokat is magával ragadta, a szovjetek elleni első mérkőzés estéjén a Fügés-tetőn, a Csíkszentkirály fölötti „szájvánoknál” és a Szentegyháza fölötti mogyoróbokrosban a küszöbön álló nagy győzelemre több ezren zsúfolódtak össze. A kis képernyők köré fonódó hangos bizakodást az ellenfél gólzáporral csendesítette. Sima hatos lett a vége.
A kivonult szurkolóhad szótlanul, lesütött fejjel vonult a sötétben az út közelébe hagyott autók fele. Volt, aki megesküdött, hogy többé nem, hogy soha többé. Nem tudni sikerült-e fogadalmát bárkinek is betartani, de tény, hogy a magyar válogatott világbajnokságra azóta sem jutott ki. A hús-vér magyar ember zsinorba nyolc világbajnokságon úgy szurkol, ahogy a kedve tartja és abban bízik, hogy minden nagy sorozat megszakad egyszer.
Szerző: Ráduly Róbert Kálmán
