Az első hely a tét

Az első hely a tét

Az Elit Liga alapszakaszának utolsó fordulójára készül U19-es csapatunk.

Demény Norbert legénysége éllovasként várja a vasárnapi Kolozsvári Viitorul elleni mérkőzést. Jelenleg négy csapat is 21 pontos, sőt a kolozsvári Universitatea egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, így a rájátszásban is szoros meccsekre számíthatunk. A play-off küzdelmeire a legjobb hat csapat magával viszi pontjait, az már most biztos, hogy az utolsó forduló eredményétől függetlenül csapatunk ott lesz a rájátszásban, a kérdés csak az, hányadik helyen jutunk be? Demény Norbert vezetőedzővel beszélgettünk a kolozsvári kiszállás előtt:

A táblázatot nézve nagyon szoros a küzdelem, milyen esélyt lát arra, hogy Kolozsvárról elhozzuk a három pontot?

"Azok az elherdált pontok most hiányoznak a legjobban, mert emiatt most négy csapat is egyforma ponttal áll, ráadásul a Kolozsvári U-nak elhalasztott meccse is van, így ők akár elsők is lehetnek. Ilyenkor bizony sajnálhatjuk azokat a pontokat amik elmentek, tudva azt, hogy nyerhető meccsen vesztettünk pontokat. Ettől függetlenül én reális esélyként látom a győzelmünket vasárnap, mert ismerjük az ellenfelet és a képességeinket."

Fotó: Pál Zoltán

Az elmúlt időszakban két fronton is helyt kellett állni, az UEFA Youth League miatt, sokat vett ki ez a kettős párharc?

"Nem tudtunk egy dologra fókuszálni, igazából emiatt osztódott meg a társaság, én remélem, hogy összetudjuk rakni magunkat a hétvégére, most ez a prioritás. Igazából első helyről várjuk a folytatást és van rá esély, hogy maradjunk is ott. Nagyon fontos számunkra, hogy az elmúlt időszak nyomdokaiba lépjünk. Több beszélgetésem volt a srácokkal annak érdekében, hogy kialakítsuk azt a kohéziót, amely jellemző volt ránk a tavalyi bajnokságban."

A vasárnapi eredménytől függetlenül ott leszünk a rájátszásban.

"Így van. A legjobb hat jut be a rájátszásba, ahova mindenki viszi magával az eddig összegyűjtött pontjait és oda-vissza alapon mérkőzünk meg a play-offban. Ezek a pontszámbeli különbségek nem nagyok, viszont, ha arra gondolok, hogy lehetnénk mi jóval előrébb is, akkor ez picit sajnálatos, de semmi nincs veszve. Ez az a pillanat amikor még tudunk szinten maradni, sőt ellenlábasaink fölé kerülni, maximális komolysággal kezeljük a helyzetet."

Sérültek vagy eltiltottak vannak?

"Eltiltott játékosunk nincs, viszont kisebb sérülések vannak, ettől függetlenül én bízom benne, hogy teljes kerettel tudunk Kolozsvárra menni."

A Kolozsvári Viitorul - FK Csíkszereda U19-es Elit Liga mérkőzés vasárnap 12 órakor kezdődik a Dan Anca sportbázison. A mérkőzés játékvezetője a nagykárolyi Kovács Szabolcs lesz, segítői Timar Ovidiu és Bogdanel Alexandru lesz Nagyváradról, valamint Omuţ Marius, Szatmárnémetiből.

Szép Zoltán



Comments



Share your opinion, join the discussion. You need to log in to comment.


Back