Elitliga U17│Hasonmás bajnokság

Elitliga U17│Hasonmás bajnokság

Bár a Román Labdarugó Szövetség (FRF) egészen augusztus 12-ig az Ifiliga és Elitliga U17 szétválasztásán ügyködött, végül győzött a józan ész. A tavalyi évhez hasonlóan, a legidősebb két utánpótlás korosztály ugyanazon a napon és azonos bajnoki sorsolás szerint játszik. Amolyan hasonmás rendszerben. A sportbarátok és az ifjú futballisták számára a kézzelfogható újdonság, hogy idén a mérkőzésekre vasárnap kerül sor.

Gyökeres változás lesz?

A hét idényen át működtetett, két egymást követő korosztályt párhuzamosan versenyeztető rendszer kis híján a múlté lett. Az évekig csomagban szervezett Elitliga U19 és Elitliga U17, a versenyrendszer 2022. augusztusi újragombolásával különválni látszott. Az Elitliga U19-et váltó Ifibajnokság összecsapásait ugyanis szombatról vasárnapra szervezte át a szakszövetség. Nem valami úri hóbort okán, hanem a szombat délelőtti Liga 2-es mérkőzésen egyáltalán, vagy csak rövid ideig szereplő fiatal tehetségek alternatív versenyeztetésének biztosításának nemes céljával.

A Ifiliga ment tehát vasárnap délre, az Elitliga pedig, a korábbi – szombat délután két órái – helyén maradt. Az új rendszer az utánpótlás műhelyeknek hozott volna többletfeladatokat: két külön kiszállás, szállásfoglalás, autóbusz, csapatmenedzsment. Egyik társaság egy busszal éppen megy, miközben a másik meg, egy másik busszal jön. Több pénzbe kerülő nagyobb felhajtás, ha úgy tetszik: kavarodás. Semmi más.

Végül mégsem

Aztán mielőtt a szakmai és sportigazgatók, az edzőkkel karöltve elkezdtek volna az erőforrások megosztásának kemény feladata miatt izzadni, a FRF illetékesei visszakoztak és a két bajnokságot – vasárnapi játéknappal – ismét egymás mellé csapták. Ezzel már csak annyi a bibi, hogy bizonyára könnyebb péntekről szombatra szállást találni, mint szombatról vasárnapra, de ez a szakszövetségnél aligha zavar bárkit is.

A dolgok - legalábbis egyelőre - a FRF székházában megálmodottak szerint alakultak. Az, hogy a vasárnap délután kettőtől mérkőzést játszó és esetenként a kiszállásról éjfél körül hazaérő fiatal másnap reggel hogyan teljesít az iskolában, űgy tűnik egyelőre mellékes.

A lényeg, hogy

a hasonmás bajnoki rendszer megmaradt, az apróságoktól pedig tessék eltekinteni. Pedig az ördög mindig a részletekben rejtőzik.

Ráduly Róbert Kálmán

Csíkszereda, 2022. augusztus 18.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza