Amennyire fontos volt, hogy megszerezzük a három pontot a brassóiak ellen a rájátszásba való bejutás szempontjából, épp annyira simának bizonyult az ellenük lejátszott találkozó.

Amennyire fontos volt, hogy megszerezzük a három pontot a brassóiak ellen a rájátszásba való bejutás szempontjából, épp annyira simának bizonyult az ellenük lejátszott találkozó.
Ebben a korosztályban a brassóiak már távol kerültek a rájátszásától, nekünk viszont kellett a győzelem, hogy bebiztosítsuk az utolsó előtti fordulóban helyünket a felsőházban. Nem is adtunk lehetőséget az ellenfélnek, hogy kockáztassa ezen célunkat, gyakorlatilag végig uraltuk a mérkőzést. Bota szerezte meg a vezetést a 14. percben, amikor egy végletekig kijátszott helyzet végén közelről juttatta a hálóba a labdát. A 39. percben Cătrinoi egy jó 25 méterről elengedett bombával vette be a vendégek hálóját: 2–0. A 63. percben egy szöglet utáni figurában Bota 22 méterről, kapáslövéssel, a kapufa segítségével másdodszor is legyőzte Alecut: 3–0. Három perccel a rendes játékidő vége előtt egy jobboldali beadás a baloldalon szabadon érkező Tatu-Józsa Márkhoz került, aki mesterien kilőtte a hosszú sarkot: 4–0.
Ezzel a három ponttal 20-at gyűjtöttünk be, s eldőlt, hogy hiába győzött üldözőnk, a CFR ma a Sepsi OSK otthonában, 16 pontjukkal már nem érhetnek be minket a negyedik, még rájátszást jelentő helyen, hisz már csak egyetlen mérkőzés van hátra az alapszakaszból: október 19-én Nemeszsukon az éllovas Kolozsvári Universitatea ellen lépünk pályára.
Elitliga U17, alapszakasz, nyugati csoport, 10. forduló
FK Csíkszereda–Brassói Kids Tâmpa 4–0 (2–0)
Burus Csaba Sportpark, 2024, október 1., 14:00
Vezették: Meghesan Luca, Blaga Dragoș, Sămărghițan Ovidiu-Răzvan. Tartalék: Papp Csaba
Gól: Bota (14., 63.), Cătrinoi (39.), Tatu-Józsa (87.)
FK Csíkszereda: Karda Hunor – Bíró Artur, Orbán Márton, Bencze Loránd Zsolt, Máthé Ápor, Ilyés Máté, Bota Darius Cristian, Cătrinoi Cornea Sebastian, Tóth-Pál Milán, Baior Darius Daniel, Vass Norbert Andrei.
Cserejátékosok: Covaciu Roland Zsolt, Balázs Attila, Miara Dominik, Szakács Tamás, Tatu-Jozsa Márk, Török Márk, Szolnoki Máté, Imreh Roland, Györfi Krisztián Attila.
Vezetőedző: Mitra Szilárd.
Brassói Kids Tâmpa: Alecu Sebastian-Andrei – Bucur Bogdan Cosmin, Tudose Mihnea, Pavlov Dmytro, Ștefănescu Vlad, Soci Cezar Cristian, Simion Alexandru Gabriel, Piciorea Eric Leonard, Mamina Radu Maximilian, Popa Eduard Ștefan, Mihai Vlad.
Cserejátékosok: Gulei Ștefan Iulian, Doru Bogdan Marian, Chetraru Raul Iulian, Chiujdea Darius Constantin.
Vezetőedző: Forika Rareș.
R. A.
Fotó: Pál Zoltán